Magyarországon is ismert és már bizonyított játékossal bővül a Budapest Honvéd kerete, klubunk ugyanis egyéves megállapodást kötött a szerb Nikola Mitroviccsal, aki korábban Újpesten, a Videotonban és Zalaegerszegen is futballozott.
„Nikolát nem kell bővebben bemutatni, a korábbi években az NB I egyik legjobbja volt a posztján. A számokat tekintve a legutóbbi idényben még jobban teljesített, mint az azt megelőző kettőben, egy gólja mellett 11 gólpasszt is adott és bízunk benne, hogy az előttünk álló időszakban is minőségi teljesítményre lesz képes. Emellett a személyisége is fontos számunkra, ő egy olyan labdarúgó, aki sokat segíthet az akadémiáról érkező fiataloknak, ami szintén fontos része a stratégiánknak“ – mondta Chris Docherty, klubunk sportigazgatója.
A 35 éves középső középpályás a szerbiai (akkor még jugoszláv) Krusevacban született, a Napredek együttesében nevelkedett, 20 esztendősen pedig már a szerb sztárcsapat, a Partizan Beograd játékosa volt. Szerbia után Magyarországra vezetett az útja, egy szezont Újpesten, aztán kettőt Székesfehérvárott töltött, megfordult Oroszországban, Izraelben, Kínában, Azerbajdzsánban, Cipruson és Lengyelországban is, majd 2019 nyarán tért vissza Magyarországra, egy szezonon át a Zalaegerszeget, míg kettőn keresztül az Újpestet erősítette. Nikola Mitrovics mind a hat itthoni idényében kulcsember volt klubjaiban és eddig összesen 177 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 16 gól és 49 gólpassz fűződik a nevéhez. Szerb és izraeli bajnok, illetve Izraelben és Magyarországon is kupagyőztes csapat tagja volt.
„Mindenképpen szerettünk volna a családommal Magyarországon maradni, a Honvéd pedig az egyik legnagyszerűbb klub, hatalmas szurkolótáborral, történelemmel és persze csodás létesítményekkel. Ezek mind fontos tényezők voltak a döntésemben, hogy itt folytassam a pályafutásomat, és nagyon örülök, hogy mostantól én is részese lehetek a klubnak – mondta az aláírást követően Nikola Mitrovic. – Szeretnék ugyanolyan, vagy még annál is jobb teljesítményt nyújtani, mint az előző szezonban, és segíteni a csapatot, hiszen a Honvéd megérdemli, hogy előkelőbb helyet foglaljon el a magyar futballban.“
Nikola Mitrovicsot szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!
Nikola MITROVIC
Született: 1987. január 2.
Nemzetiség: szerb
Poszt: középső középpályás
Korábbi klubjai: Napredak, Partizan Beograd (mindkettő szerb), Volga NN (orosz), Újpest, Videoton, ZTE, Maccabi Tel-Aviv, Bnei Yehuda (mindkett izraeli), SH Shenxin (kínai), Anorthosis (ciprusi), Wisla Krakków (lengyel), Keshla (azeri)
NB I-es mérkőzései: 177/16
Válogatottság: 1/0





