Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres nemzetközi szereplés

Sikeres nemzetközi szereplés

Akadémia

Megjelenés: 2022. 06. 21. 17:44Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

U11-es csapatunk az ötödik helyet, Magyar Alexander a gólkirályi címet gyűjtötte be Lengyelországban

Az U11-es korosztály kétnapos tornán vett részt Legnicában, Lengyelországban, ahol első mérkőzésén a Wiskla Kraków-t 3–0-ra győzte le, majd az ukrán Ruch Lwów ellen aratott 1–0-s sikert. A harmadik meccsen sem kaptak gólt a mieink, a Reissa Poznannal szemben 0–0-s döntetlent értek el. A negyedik találkozón a Jedynka Reda ugyan felülmúlta a kispestieket, azonban ez sem törte meg Vass János tanítványait, hiszen ezt követően 9–0-ra a Mecz Sparingowy, majd 11–0-ra a Kluby Partnerskie Miedzi ellen nyertek a fiatalok. A csoportküzdelmek utolsó összecsapásán a KKP Korona Kielce bizonyult jobbnak, így az ötödik helyért kellett játszania a Budapest Honvédnak, amelyet végül sikerült megszerezni, hiszen előbb a Mogyoródot, majd a csoportkör alatt már megismert Ruch Lwówot győzte le 2–0-ra. Az ötödik hely mellett egy különdíjjal is gazdagodtak a kispestiek, hiszen a torna gólkirálya Magyar Alexander lett.

U11-ES MIEDZ-KUPA, LEGNICA, LENGYELORSZÁG

BUDAPEST HONVÉD–WISLAK KRAKÓW (lengyel) 3–0

BUDAPEST HONVÉD–RUCH LWÓW (ukrán) 1–0

BUDAPEST HONVÉD–REISSA POZNAN (lengyel) 0–0

BUDAPEST HONVÉD–JEDYNKA REDA (lengyel) 1–2

BUDAPEST HONVÉD–MECZ SPARINGOWY 9–0 

BUDAPEST HONVÉD–KLUBY PARTNERSKIE MIEDZI (lengyel) 11–0

BUDAPEST HONVÉD–KKP KORONA KIELCE (lengyel) 0–2

BUDAPEST HONVÉD–MOGYORÓD FC (MTK) 2–0

BUDAPEST HONVÉD–RUCH LWÓW (ukrán) 2–0

A Budapest Honvéd U11-es kerete: Becz Máté, Bolyki Hunor, Doszpod Ádám, Fürjes Szabolcs, Gordos Áron, Kecskés Botond, Koller Balázs, Komzsik András, Magyar Alexander, Matyó Gergő, Miskolczi József, Molnár Máté, Nagy Hunor, Nguyen Tuan Minh, Pintyi János, Szalma Dominik, Varga Botond

Vezetőedző: Vass János

Vass János: – Először vettek részt kétnapos tornán a gyerekek, kilenc mérkőzést játszottunk, így lengyel, ukrán és magyar együttessel is találkoztunk. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk a két nap alatt, hiszen más stílusú, más kultúrával rendelkező csapatokkal mérettük meg magunkat. A pályán és azon kívül is büszkék lehettünk a srácokra. Játékosaink kiváló hozzáállással, magabiztosan léptek pályára és szerezték meg az ötödik helyezést, míg a torna gólkirálya Magyar Alexander lett. Gratulálunk a gyerekeknek!

2022. 06. 21. 17:44Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia