Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sportemberi tartás

Sportemberi tartás

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 04. 24. 16:44Olvasási idő: 2 perc

A Budapest Honvéd nem eshet ki az első osztályból!

Három forduló van még hátra az OTP Bank Liga küzdelmeiből, a Budapest Honvéd pedig négy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló DVTK-t és hattal a 12. Budafokot. A hátralevő találkozókon fogadjuk a Mezőkövesdet és a már bajnok Ferencvárost, míg a kettő között a Budafok vendégei leszünk.

„Továbbra is a nyakunkon a kés, sőt a helyzet egyre csak nehezebb lesz, s bár fogynak a fordulók, egyelőre nem tisztul a kép, még mindig rengeteg variációt kell számba venni – kezdte Horváth Ferenc, csapatunk vezetőedzője. – Igaz, ahogy azt már többször is hangsúlyoztuk, rajtunk múlik a bennmardás, ez pedig még ebben a nehéz helyzetben is sokat számít. Nem véletlenül beszéltem korábban is oly sokat ennek a helyzetnek a lélektanáról, mert egyrészt kutya kötelességünk megmutatni, mire vagyunk képesek, a szurkolókért, klubért, magunkért, az önbecsülésünkért kiharcolni az első osztályú tagságot.

Másrészt viszont ez egy piszok nehéz szituáció, amikor egy csapat, főleg egy, a kerete alapján többre hivatott csapat ilyen szezont fut. Hétről hétre kudarcok érik a társaságot, ilyenkor pedig könnyen előfordulhat, hogy a játékosok egyénenként és csapatként is elveszítik az önbizalmukat, és egy lefelé tartó, mély spirálba kerülnek, amelyből nagyon nehéz kimászni, az idő előrehaladtával pedig egyre csak nehezebb lesz. Kell egy lökés, egy siker, vagy inkább kettő, majd még egy, ami talán visszaadná az elveszett önbizalmat.

Ettől függetlenül kötelességünk kimászni ebből a gödörből, meg kell mutatni, hogy van tartásunk és sportemberek vagyunk. A Budapest Honvéd nem eshet ki az első osztályból, és egyikünk se adhatja a nevét ahhoz, hogy kiesett a Honvéddal az NB I-ből.

Nincs más választásunk, erőt kell gyűjtenünk, lelket verni egymásba, és bármilyen módon, de kiharcolni a bennmaradást!”

A Mezőkövesd edzője, Pintér Attila így várja a találkozót:

„A MOL Fehérvár elleni mérkőzés után egy újabb nagyon nehéz találkozó vár ránk. A fővárosi együttes nagyon masszív, keretükben a rutinos játékosok mellett több tehetséges saját nevelésű labdarúgó is található, tisztában vagyunk azzal, hogy az akadémiájukon nagyszerű munkát végeznek. Mindkét csapatnak fontos lesz a vasárnapi összecsapás, éppen ezért kiélezett küzdelemre számítok. Sajnos vannak problémáink, elképzelhető, hogy sérülés miatt több játékos sem lesz bevethető, a pénteki és szombati edzés fog majd dönteni arról, hogy kikre számíthatunk. Természetesen a rendelkezésre álló kerettel igyekszünk a lehető legjobb eredményt elérni a mérkőzésen. Megpróbálunk jó teljesítménnyel pontot, vagy pontokat szerezni, ugyanis nagyon szeretnénk újra eredményesek lenni.”

2021. 04. 24. 16:44Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések