Levandrea Williams az Egyesült Államokból érkezett középső védő. Korábban egyetemi szinten játszott, valamint európai klubokban is szerepelt, többek között a ciprusi Omonia és az osztrák FC Pinzgau együttesében.
„Nagyon jól fogadtak a lányok, mindenki rendkívül kedves és segítőkész volt. Az edzéseken a mellettünk álló csapattársak azonnal fordítanak nekünk angolra, és már néhány magyar szót is tanítottak. Sok mindent meséltek a Honvéd történelméről is, így tisztában vagyunk azzal, milyen nagy múltú klubhoz érkeztünk. Azzal a céllal érkeztem, hogy megnyerjük a Magyar Kupát, illetve minél több sikert ünnepeljünk a bajnokságban.”
Agnes Stenlund Svédországban kezdte pályafutását, majd főként az USA egyetemi bajnokságaiban szerepelt.
„Nagyon jól fogadott a csapat, a kapusedzések is tetszenek. Az eddigi benyomásaim alapján úgy érzem, jó szezonunk lesz együtt. Nagyon pozitívnak látom a jövőt Kispesten, szívesen érkeztem ide.”
Mindkét játékosnak sok sikert kívánunk klubunknál!




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)