Mint ismert, első csapatunk péntek délután Kovács Erik és Medgyes Zoltán révén kétszer is bevette a Sturm Graz II. kapuját, így 2–1-es sikerrel távozhatott Wildonból. Az eredményeket tekintve eddig jól alakul a felkészülési időszak, szombaton azonban újabb erőpróba várt együttesünkre, méghozzá Szlovéniában. A nyári felkészülés következő állomásaként csapatunk Lendván vendégszerepelt, ahol az NK Nafta Lendava ellen lépett pályára. Noha a szlovén gárda a másodosztály utolsó fordulójában maradt le a bajnoki címről, a rájátszás odavágóján gólnélküli döntetlent játszott, majd a visszavágón 1–0-s győzelmet aratott a Primorje ellen, így egy év után ismét visszajutott az élvonalba. Az együttes klublegendánk, stadionunk névadójának unokája, Bozsik József vezetésével biztosította helyét az első osztályban, a tréner azonban három év után búcsúzott a lendvai kispadról.
A mérkőzés lendvai helyzettel indult, majd néhány perccel később Ujváry Ferenc indította Zuigeber Ákost, akinek beadása után a hazai védelem tisztázni tudott. Lendületesen kezdődött az összecsapás, hiszen alig telt el hat perc, mindkét oldalon kialakultak lehetőségek. A 14. minutumban egy lendvai beadást Tomás Tujvel öklözött ki a kapuból, majd a hazaiak szöglete után Kántor Kevin avatkozott közbe. A 20. percben újabb sarokrúgást követően a hosszú oldalon érkező beadásnál Dragóner Áron próbált csúsztatni, a labda azonban a kapu mellett haladt el. Tíz perccel később Anis Jasaragic szabadrúgása után a beívelt labda fejet talált, 42 éves kapusunk azonban nagy bravúrral hárított. Nem sokkal később Medgyes léphetett ki ígéretes helyzetben, de a hazaiak hálóőre hatástalanította a közeli próbálkozást. A kiegyenlített első játékrészt követően gól nélkül vonulhattak szünetre a csapatok.
A fordulást követően megtört a jég, az 52. percben egy kontratámadás végén, Kántor Kevin sarokkal passzolt Zuigeber Ákos elé, aki jobbról befelé törve szolgálta ki Szamosi Ádámot, 19 éves középpályásunk pedig higgadtan lőtte ki a jobb alsó sarkot (0–1). A második kispesti találatra sem kellett sokat várni, néhány perccel később Zuigeber lendületesen cipelte át az ellenfél középpályásain a labdát és ugratta ki a bal szélen érkező Hangya Szilvesztert. Védőnk beadás helyett visszagurított a második hullámban érkező Zuigeber elé, aki egy cselt követően gurított a kapuba (0–2). A rendes játékidőt követően Gyurcsó Ádám növelte előnyünket: a hosszabbításban Varga Bence ívelt középre, amit a lendvai védők nem tudtak hatástalanítani, támadónk ezt kihasználva gurított a hosszú sarokba (0–3).
Csapatunk ezzel harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte, legközelebb július 8-án, szerdán a Soroksár SC ellen lép pályára a Bozsik Arénában.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 2026/27 – NYÁR
Lendva (Szlovénia)
NK NAFTA LENDAVA–KISPEST–HONVÉD FC 0–3 (0–0)
KISPEST–HONVÉD FC: Tujvel – Hangya, Csontos, Szabó, Ujváry – Pekár, Somogyi – Medgyes, Szamosi, Zuigeber – Kántor Cserék (a 60. percben): Papp, Pauljevic, García, Varga B., Somogyi, Szabó T., Kovács, Boldor, Csonka, Gyurcsó, Kállai. Vezetőedző: Maurizio Jacobacci
NK Nafta Lendava: Erjavsek – Poredos, Dragóner, Pirtovsek, Kambic – Micic, Ogwuche, Lavrencic, Pihler – Jasaragic, Marosa. Cserék: Barbarics, Stankovic, Kosi, Király, Buljan, Sintic, Vert, Sokac,, Ristevski, Grgic, Pecek, Brumec. Vezetőedző: Gonzalo Escudero
G: Szamosi (52.), Zuigeber (56.), Gyurcsó (90+3.).


 (1920 x 900 képpont) (1).jpg)


