Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szép gólokat szereztünk

Szép gólokat szereztünk

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Fiatalokkal teletűzdelt U19-es csapatunk fordulatos meccset játszott a Fradival

Hét, U19-es korosztálynál fiatalabb játékossal soraiban utazott a Népligetbe Pinezits Máté együttese a Ferencváros elleni bajnokira. A magas színvonalú, rendkívül kiélezett összecsapás első félidejében felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a hazaiak voltak pontosabbak, 1-0-s eredménnyel vonultak szünetre a felek.

A fordulás után villámrajtot vettek a kispestiek, a csereként beszálló Krajcsovics Ábel az 57. percben egyenlített, Németh Dániel pedig nyolc minutummal később már előnyhöz is juttatta a mieinket. A találkozónak viszont korántsem volt vége, az utolsó negyedóra a zöld-fehéreknek sikerült jobban, akik előbb egalizáltak, majd a 88. percben a győztes találatot is bevitték. U19-eseink négy győzelemmel és ugyanennyi vereséggel a 7. helyet foglalják el a táblázaton.

U19-ES BAJNOKSÁG, 9. FORDULÓ
FTC
-Budapest Honvéd-MFA 3-2 (1-0)
Budapest, FTC Népligeti Sportcentrum

V.: Bodnár Ádám (Forgács M., Elek B.)

Gólszerző: Filkóházi (12.), Czékus (78.), Hajdú R. (88.), ill. Krajcsovics (57.), Németh D. (65.)
Honvéd: Dúzs – Varga G. (Polyák, 91.), Kovács V., Nagy Z., Gera N. – Kárász (Krajcsovics, a szünetben), Kovács D., Keresztes (Nyitrai, 71.) – Dénes A. (Ulbert, 79.), Németh D., Győri (Németh B., a szünetben)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: - Szakmailag és pedagógiailag lehet bőven elemezni a mérkőzést. Ahogy 0-1-ről jó felfogással megfordítottuk a meccset, úgy 2-1-es vezetésnél engedtük is kicsúszni a kezeink közül. Örülünk, hogy ismét sok fiatal játszott, örülünk, hogy szép gólokat szereztünk, de kaptunk egy leckét arra vonatkozóan, hogy még karakteresebbnek kell lennünk.

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia