Mint ismert, négygólos győzelemmel zárta a 14. fordulót Körtvélyesi István csapata, hiszen múlt vasárnap Kenéz Kristóf, Hancz Dominik, Forró Dominik és Szelényi Márk góljaival 5–1-es sikert aratott a BKV Előre ellen.
Második csapatunk szombaton 13 órától idegenben, a tabella 13. helyén álló Sándorfalvi SKE otthonában folytatja a bajnokságot. A klub története egészen 1932-ig nyúlik vissza, 2026-ban pedig fennállásának egyik legnagyobb sikerét érte el. A 2025–2026-os idényben veretlenül megnyerte a Csongrád-Csanád vármegyei I. osztályú bajnokságot, majd az osztályozón a Szarvas elleni kettős győzelemmel, 7–1-es összesítéssel története során először jutott fel az NB III-ba.A Csongrád-Csanád megyeieknek ebben a szezonban több alkalommal is sikerült meglepetést okozniuk: a második fordulóban az Újpestet győzték le, nemrégiben pedig a Vasas győzelmi szériájának vetett véget.
Amit a Sándorfalvi SKE csapatáról tudni érdemes:
Alapítva: 1932
Klubszínek: sárga-kék
Jelenlegi bajnoki helyezés: 13.
Gólkülönbség: 9:31
Bajnoki mérleg: 3 győzelem, 3 döntetlen, 8 vereség
Legutóbbi bajnoki: Szegedi VSE–Sándorfalvi SKE 1–1 (0–0)
Bajnoki forma: d-d-v-gy-gy
Vezetőedző: Siha Zsolt
Közös múlt:
Ami a közös múltat illeti, korábban még nem játszottunk a Sándorfalva ellen, így szombaton lesz az első alkalom, hogy találkoznak a felek.
NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 15. FORDULÓ
November 7. (szombat) 13.00
SÁNDORFALVI SKE–KISPEST–HONVÉD FC II.
Sándorfalva Sporttelep






