Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tam Courts a Budapest Honvéd új edzője

Tam Courts a Budapest Honvéd új edzője

Klub

Megjelenés: 2022. 06. 15. 20:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A skót szakember vezetésével kezdi meg a felkészülést a kispesti csapat

Tam Courts veszi át a Budapest Honvéd első csapatának irányítását, klubunk kétéves megállapodást kötött a 40 éves szakemberrel, aki az első skót vezetőedző lesz a kispesti együttes élén.

„Nagyon örülünk, hogy Kispestre tudtuk csábítani Thomast – mondta az új szakvezetővel kötött megállapodásról Chris Docherty, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – Ő egy olyan edző, akiben hatalmas potenciál van, több nívós európai és angol klub is versengett a kegyeiért, így különösen nagy dolog, hogy meg tudtuk győzni őt arról, hogy sikeres lehet a Honvéd az ő irányításával.“

Tam Courts 2013-ban játékos-edzőként kezdte karrierjét a Kelty Hearts együttesénél, majd 2020-ban csatlakozott a Dundee Unitedhoz, ahol a játékfejlesztésért és a taktikai filozófiáért felelt, a 2021/2022-es szezonban pedig az első csapat vezetőedzőjének nevezték ki. Irányítása alatt a klub az elmúlt évtizedben először szerzett kvalifikációt európai kupasorozatba, mialatt 16 akadémista is lehetőséget kapott az együttesben – kétszer is megdöntve az idény során az élvonalban bemutatkozó legfiatalabb játékos rekordját.

„Tudom, hogy ebben az országban milyen nagy hagyománya van a labdarúgásnak, ahogy azt is, hogy a kispestiek tűzön-vízen keresztülmennének a csapatukért, én pedig olyan típusú edző vagyok, aki akkor ér el igazi sikereket, ha olyan emberek vesznek körül, akik ezzel a szenvedéllyel állnak a futballhoz – mondta székfoglalójában Tam Courts. – Szeretném, ha a szurkolók újra büszkék lehetnének a klubra, hogy egy olyan csapatot lássanak, amely mindent megtesz a pályán a győzelemért, és remélhetőleg a teljesítmény és az eredmény is párosul majd ezzel. Az edzőközpont remekül felszerelt, a stadion pedig gyönyörű, minden körülmény adott ahhoz, hogy a Honvéd sikeres legyen, én pedig nagyon izgatott vagyok, hogy részese lehetek ennek a klubnak.“

Tam Courtsot szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


Tam (Thomas) COURTS

Született: 1981. augusztus 10.

Klubjai edzőként: Dundee United, Kelty Hearts (mindkettő skót)

2022. 06. 15. 20:30Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub