Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tanulási folyamat

Tanulási folyamat

Akadémia

Megjelenés: 2021. 09. 22. 21:48Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nem született döntés a Dunaújváros elleni rangadón

Döntetlennel zárult az NB III Közép csoportjának 8. fordulója, ahol második csapatunk a Dunaújváros otthonában 1–1-es eredményt ért el, ezzel továbbra is őrzik idegenbeli veretlenségüket a kispestiek. Két alapember, Szabó Tibor és Szűcs Tamás nem lehettek a csapattal, hiszen mindketten az U17-es válogatott összetartásán vannak. Pekár István sérülés után lábadozik, viszont jó hír, hogy Irimiás Gergő hosszabb kihagyást követően egy félidőt tudott vállalni. 

Rendkívül fegyelmezetten játszott Simon Miklós együttese végig, ennek köszönhetően Benczenleitner Barna meg is szerezte a vezetést az 52. percben, de a Dunaújváros nem sokkal később egy büntetőből egyenlíteni tudott. További gól nem született, így maradt a döntetlen a forduló rangadóján. A Dunaújváros továbbra is 3. a tabellán, míg a második csapatunk 4. helyet foglalja el.


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 8. FORDULÓ

Dunaújváros–Budapest Honvéd FC II 1–1 (0–0)

Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion

V.: Hartung Vilmos (Illés P., Szkrajcsics P.)

Gólszerző: Balogh Á. (59. – tizenegyesből), ill. Benczenleitner (52.)

Dunaújváros: Pokorni – Molnár S., Báló, Novák, Dorogi (Papp M., 71.), Villám, Hompót, Balogh Á. (Székely, 87.),Tóth Á. (Szepessy, 71.), Kesztyűs (Jakab D., a szünetben), Barna

Vezetőedző: Varga Balázs

Honvéd II: Tujvel – Irimiás (Németh B., a szünetben), Nagy S. (Kocsis G., 63.), Kerezsi (Tarcson, 83.), Gale (Rácz B., 63.), Kárász, Feledy, Benczenleitner, Sani, Keresztes, Kamber

Vezetőedző: Simon Miklós


Simon Miklós: – Óriási dolognak tartom, hogy a csoport egyik legjobb csapatának otthonában egy egyes döntetlent értünk el, emellett nagyon szervezetten és tudatosan játszottak a srácok, ezt mutatja az is, hogy ellenfelünk tizenegyesből tudott csak betalálni. Annak a tükrében is jó ez az eredmény, hogy tegnap több helyen változott a kezdőcsapat különböző okok miatt, így szervezettséget és eredményt elérni csapatsportban nagyon nehéz, de nagyon sok ügyes, tehetséges játékosunk van. A legboldogabb akkor voltam, amikor láttam a srácokat a mérkőzés után lejönni a pályáról, és mindenki, kivétel nélkül morgott, hogy meg tudtuk volna nyerni ezt a meccset. Ez egy nagyon jó visszaigazolás, hogy mennyi munkát tettek bele a találkozóba. Nyilván ez egy tanulási folyamat, a szezon elején vagyunk még, de biztos vagyok benne, hogy pár hónap múlva megnyerjük az ehhez hasonló a mérkőzéseket.

2021. 09. 22. 21:48Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia