Miközben utánpótlás-játékosaink épp a megérdemelt nyári vakációjukat töltik, korosztályos csapataink vezetőedzőit arra kértük, hogy értékeljék a mögöttünk álló, 2021/2022-es szezont. U19-es együttesünk után az U17-es gárdánk kerül a fókuszba, amely az utolsó bajnoki fordulóban „döntőt“ játszhatott a Ferencváros otthonában.
„Elsődleges célunk az akadémián a játékosok egyéni fejlesztése, ebben a tekintetben, úgy érzem, sikeres évet tudhatunk magunk mögött – kezdte az értékelést Takács László, az U17-es csapatunk vezetőedzője. – Többen a mi edzéskeretünkből indulva tavaszra az U19-es és a második csapatban lettek meghatározó játékosok. Volt olyan, aki az U17-es bajnokikon tudta felhívni magára a figyelmet, bekerült a korosztályos válogatottba és részt vehetett az Európa-bajnokságon. A 2005-ös játékosok mellett az egy évvel fiatalabbak is folyamatos lehetőséget kaptak és megállták a helyüket az idősebbek között.“
Takács László csapata a 3. helyen zárta az őszi szakaszt, majd tavasszal egészen az utolsó pillanatig versenyben volt a bajnoki címért, sőt, olyan különleges szituáció alakult ki a záró fordulóra, hogy a Ferencváros elleni, idegenbeli találkozó döntött az aranyérem sorsáról.
„A csapat szempontjából nézve ősszel nagyon hiányoztak a nemzetközi mérkőzések a programból, amit akkor még a covid-helyzet nem tett lehetővé. A téli felkészülési időszakban ezt sikerült pótolni, hasznos felkészülési találkozókat tudtunk játszani, erős ellenfelek ellen – mondta az U17-es gárda vezetőedzője. – A csapatjátékunk sokat lépett előre az őszhöz képest, ami azt eredményezte, hogy végig versenyben voltunk a bajnoki címért és megteremtettük az utolsó fordulóra egy „bajnoki döntő“ lehetőségét. Rendkívül hasznos tapasztalatszerzés volt az év végi Suzuki kupa is, ahol mind egyénileg, mind pedig csapatszinten lemérhettük, hogy hol tartunk Európa elitjéhez képest.“
Sok olyan pillanat volt a szezon során Takács László szerint, amire jó visszagondolni, több bajnoki meccset nyert meg vagy mentett döntetlenre a csapata az utolsó percben, de a Partizan Belgrád elleni idegenbeli siker és a Sporting elleni győzelem a Puskás-Suzuki-Kupán is a kedves emlékek közé tartozik. A legfontosabb azonban a szakember szemében nem az eredmény, hanem a fejlődés.
„A célok mindenkinek egyénileg voltak meghatározva, amit időnként átbeszéltünk és kiértékeltünk, hogy lássuk, hol tartunk a folyamatban – árulta el Takács László. – Voltak, akik sokat léptek előre ebben az évben, voltak, akik kevesebbet. A lényeg, hogy senki sem lehet megelégedve. Akinek jobb éve volt, azért, akinek pedig nem, annak azért kell kettőzött erővel dolgoznia a következő szezonban, hiszen a futballban minden nap be kell bizonyítanod, hogy te vagy a legjobb.“
A következő megméretésig azonban még van egy kis ideje kipihennie magát a játékosoknak, Takács László pedig azt is elárulta, milyen útravalóval szolgált a csapatnak a nyári szünetre.
„Nagyon intenzív utolsó két hetet zártunk a bajnokságban, ahol rengeteg pozitív és negatív érzelmi hatás érte a gyerekeket, olyanok, amikkel eddig sokan valószínűleg nem is találkoztak még. Fontos, hogy ezeket a tapasztalatokat megfelelően helyezzék el magukban, levonják a megfelelő következtetéseket, hiszen ez is a tanulási folyamat fontos része.“
A BUDAPEST HONVÉD-MFA SZEREPLÉSE AZ U17-ES KIEMELT BAJNOKSÁG 2021/2022-ES SZEZONJÁBAN
25 mérkőzés
14 győzelem
7 döntetlen
4 vereség
51 lőtt gól
29 kapott gól
Házi gólkirály: László Máté, 9






