Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tanulni, fejlődni, nyerni

Tanulni, fejlődni, nyerni

Akadémia

Megjelenés: 2021. 07. 01. 18:56Olvasási idő: 3 perc

A tavalyi halasztás után idén ismét megrendezik a Puskás-Suzuki-kupát

Bár a koronavírus miatt tavaly el kellett halasztani az egyik legrangosabb hazai utánpótlás-tornát, a Puskás-Suzuki-kupát, a 2008-ban életre hívott és a 2020-as évet leszámítva minden esztendőben megrendezett tornára idén ismét sor kerülhet – ráadásul nézők előtt futballozhatnak a fiatalok!

„A Puskás-Suzuki-Kupa Európa egyik legrangosabb utánpótlás-tornája, ezúton is köszönjük Öcsi bácsinak, hogy az ő révén minden évben részt vehetünk a megméretésen – mondta Herczeg Vince, a Magyar Futball Akadémia általános igazgatója. – Ezúttal is nagy várakozással tekintünk a torna elé, a játékosaink várják és nagyon készülnek már. A nevükben is azt ígérhetem, hogy minden mérkőzéshez úgy állunk hozzá, hogy tanulni, fejlődni szeretnénk, többek lenni a találkozók után, s egyúttal minden meccset szeretnénk is megnyerni. Nem biztos, hogy sikerül, de mindent megteszünk ezért. Óriási a presztízse a tornának, nagyszerű, hogy ilyen szintű csapatok ellen léphetünk pályára. Sajnálom, hogy a Real Madrid idén nem lehet itt az eseményen, nagy dolognak tartom, hogy négyszer is nyerni tudtak. A Honvéd viszont már ötször diadalmaskodott!”


(fotó: Puskás Akadémia)

Érdekesség, az U17-es csapatoknak kiírt tornán a Honvéd-MFA az U19-es együttesével vesz részt, ugyanis a Felnőttprogramnak és a játékosok felfelé áramoltatásának köszönhetően, az U19-es együttesünk pontosan olyan korú futballistákból áll, akik számára rendezik a tornát.S ahogyan Herczeg Vince is említette, a Real Madrid ezúttal hiányzik a mezőnyből, itt lesz viszont a Honvéd és a PAFC mellett a Csíkszereda, a görög Panathinaikosz, a német Bayern München, a brazil Flamengo, a portugál Sporting és a belga Genk is.

„Nagyon sok a hasonlóság a labdarúgók és az autóiparban dolgozók között: kitűnni, egyéni megoldásokat keresni, innovatívnak lenni, igényekre reagálni, de ugyanakkor csapatjátékosnak lenni – mondta a torna sajtótájékoztatóján a névadó szponzort képviselő Atsusi Masato, a Magyar Suzuki Zrt vezérigazgatója. – Nagyra tartjuk a tehetséget, a szorgalmat, és ösztönözzük azokat a törekvéseket, amelyek a jövő reménységeire fókuszálnak. Ha az idei csapatokra tekintek, vitathatatlan, hogy a felnőtt Európa-bajnokság után ismét egy színvonalas labdarúgó tornának ad otthont Magyarország. A Puskás-Suzuki-kupa mára az egyik legrangosabb nemzetközi utánpótlás eseménnyé nőtte ki magát.”


(fotó: Puskás Akadémia)

A Puskás Akadémiát működtető alapítvány elnöke, Mészáros Lőrinc kiemelte, hogy a spanyol válogatottal az Európa-bajnokságon vitézkedő Alvaro Morata is pályára lépett korábban a Puskás-Suzuki-kupán, azt pedig mi tesszük hozzá, hogy a magyar válogatott Eb-keretének tagjai közül a Magyar Futball Akadémián nevelkedő Botka Endre, Gazdag Dániel, Holender Filip, Schön Szabolcs kvartett is szerepelt a rangos torna előző éveiben.

„A magunk mögött hagyott nehéz időszak legnagyobb eredménye, hogy az évek során a világ egyik legszínvonalasabb U17-es rendezvényévé nőtt torna idén júliusban ugyanúgy nyolc csapat részvételével indul el, mint két esztendővel ezelőtt, s ugyanolyan színvonalú, ugyanolyan izgalmas tornát várhatunk, mint az eddigiekben – mondta Mészáros Lőrinc. – Mindez nem jöhetett volna létre a Magyar Suzuki Zrt. kitartó támogatása és a szervezők áldozatos munkája nélkül, s a résztvevő csapatoknak is szeretnénk köszönetet mondani, azért, hogy a nehézségek dacára bizonyítják: a futball a legválságosabb időkben is győzedelmeskedik!"


A Honvéd-MFA együttese a tornán a címvédő Flamengo ellen lép pályára először, majd a Sporting és a Genk lesz a mieink riválisa. A mérkőzések 2x30 percig tartanak a helyosztókra július 30-án, pénteken kerül sor, a bronzmeccset és a döntőt a Pancho Arénában játsszák, előbbit a Duna World, utóbbit az M4 Sport közvetíti élőben. 


14. PUSKÁS-SUZUKI-KUPA

A-csoport: FK Csíkszerda, Panathinaikosz, Bayern München, Puskás Akadémia

B-csoport: CR Flamengo, Sporting CP, KRC Genk, BUDPEST HONVÉD-MFA

 

A Honvéd-MFA programja

Július 26., hétfő, 14:15: Flamengo–Honvéd-MFA

Július 27., kedd, 14:00: Honvéd-MFA–Sporting

Július 28., szerda, 15:45: Honvéd-MFA–Genk

 

A Budapest Honvéd MFA eddigi helyezései

1. (2010, 2011, 2012, 2015, 2016)

2. (2009)

3. (2013)

4. (2008, 2014, 2017)

5. (2019)

8. (2018)

 

Az eddigi győztesek

5: Honvéd-MFA

4: Real Madrid

1: Ferencváros, Genk, Flamengo

2021. 07. 01. 18:56Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia