Egy nappal az évnyitó után az MTK ellen játssza első bajnoki mérkőzését az U15-ös csapatunk, amely 10:00 órától lép pályára utánpótlásközpontunkban. A fiatalok újdonsült vezetőedzőjükkel, Bogdánfi Mártonnal vágtak neki a munkának, miután a szakvezető két éven át tartó időszakot követően adta tovább a 2008-as korosztályt és az egy évvel fiatalabbakkal folytatja a munkát.
Hogy sikerült a felkészülés?
Összességében jól, gyorsan egymásra találtunk a csapattal. A korábbi években is figyeltem ezt a brigádot, az előző idényben sokan játszottak fel az U15-ös csapatba, így nem voltak teljesen ismeretlenek számomra. Gyorsan belevágtunk a munkába, már a második héten nemzetközi tornán vettünk részt, ahol veretlenül végeztünk és a legjobb kapust is mi adtuk, szóval jól kezdtük a nyarat.
Mik a legnagyobb erősségei ennek a csapatnak?
Nyitottak a srácok, nagyon jó mentalitásúak, kiemelkedő a munkamoráljuk, taktikailag pedig kitűnő alapképzettséggel rendelkeznek. Tetszik bennük, hogy jól fogadják az építő kritikát, mindig tanulni szeretnének, mindezek pedig nagyon fontosak ahhoz, hogy alázatos, profi labdarúgó lehessen belőlük.
Miben kell a legtöbbet fejlődnie a srácoknak?
Sokkal érettebben kell játszaniuk, nem szabad, hogy belefeledkezzenek egy-egy meccsen a játékfázisokba. Ez alatt azt értem, hogy a mérkőzéseknek mindig van egy aktuális helyzete, de nekik a következőre szituációkra is készülniük kell, egy lépéssel előrébb kell járniuk fejben, komplexebben kell gondolkozniuk.
Elvárható a taktikai felkészültség egy játékosnál ilyen fiatal korban?
Az ösztön és az egyén kell a futballba, de a modern labdarúgásnak az is a lényege, hogy megszabott feladatkörökben dolgozzanak a játékosok, nemcsak egyénként, hanem csapatként. Nálunk az is elvárás, hogy az akadémisták minél hamarabb mutassák meg magukat a felnőttek között, ehhez pedig elengedhetetlen a taktikai képzettség is. Minden klubnak megvan a maga koncepciója, ha megnézzük az akadémiákat, láthatunk minden korosztályban visszaköszönő elemeket, ennek nálunk is így kell lennie. Tehát igen, meg kell követelni a játékosoktól, hogy taktikailag felkészültek legyenek, akár már ebben a korban is.
Ha jövő májusban arról beszélgetünk, hogy milyen csapatot küldesz egy korosztállyal feljebb, akkor mit szeretnél elmondani?
22 olyan srácot szeretnék feladni, akik sokkal érettebben lépnek mennek tovább, mint ahogy megérkeztek hozzám, emellett pedig továbbra is imádnak futballozni és dolgozni. Egyéniséggé kell válniuk, ami kizárólag rajtuk múlik!
Hogyan készültök az MTK elleni szezonnyitóra?
Úgy, hogy nyerünk! Az idény során sosem csak az ellenfelekre készülünk, hanem arra fektetünk nagy hangsúlyt, hogy a mi akarunk érvényesüljön a találkozó során. Ennek érdekében is gyakoroljuk a különböző játékelemeket, sokkal inkább a saját futballunk finomításával, folyamatosan fejlesztésével foglalkozunk, mintha az aktuális ellenféllel. Nyilván, alkalmazkodnunk kell majd valamennyire, de ha bátor és kezdeményező, megalkuvást nem tűrő játékot mutatunk majd mindenki ellen, akkor nem lesz problémánk.
U15-ÖS KIEMELT BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–MTK BUDAPEST
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
Szeptember 2., szombat, 10:00


.jpg)



 (1920 x 900 képpont) (22).jpg)