Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tanulságos találkozók

Tanulságos találkozók

Akadémia

Megjelenés: 2023. 08. 30. 20:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hazai és szlovén riválissal is meccseltek akadémistáink

U16-os, U15-ös és U14-es fiatalajaink is felkészülési mérkőzést játszottak a hét végén, két korosztályunk hazai, míg egy szlovén ellenféllel csapott össze.

Takács László U16-os csapata Győrben vendégszerepelt, ahol a szünetre 2–0-s hátrányba került, az elmúlt hetek terhelése után kissé fáradtan futballozó együttesünk pedig ezúttal nem tudott kapuba találni.

Bogdánfi Márton U15-ös gárdája a DVSC-t fogadta, s bár För Patrik az ötödik gólját is megszerezte a felkészülési időszakban (mellette Gabriele Ciaramella talált be), együttesünk 3–2-es vereséget szenvedett.

Fűzfa Gergely növendékei, az U14-es fiatalok szlovén riválist, az NK Maribort látták vendégül, amely találkozón 3–1-re nyert ellenfelünk, a mieink közül Solymos Gergő talált a kapuba.

U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ETO FC GYŐR–BUDAPEST HONVÉD-MFA 2–0
Győr

Takács László: – Kicsit fáradtan mozogtunk ezen a mérkőzésen, kijött az elmúlt hetek sorozatterhelése. Ezt az ellenfelünk az első félidőben ki is tudta használni és kétgólos hátrányba kerültünk a szünetre. A második játékrészben nagy fölényben játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, de nem hoztunk jó döntéseket a támadó zónában, így az eredmény nem változott.

U15-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–DEBRECENI VSC 2–3
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Ciaramella, För

Bogdánfi Márton: – A nagy meleg ellenére sok pozitívumot láttam, viszont hullámzó volt mérkőzésen belül a csapat teljesítménye. Voltak periódusok, ahol a mi akaratunk érvényesült és voltak olyanok is, amikor nem volt meg a kellő dinamika a játékunkban. Az elmúlt meccsekhez képest kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, mely most nem volt elég egy nagyon jó erőkből álló Debrecen ellen.

U14-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–NK MARIBOR (szlovén) 1–3
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

G: Solymos

Fűzfa Gergely: – A mérkőzés nagy részében dominálni tudtunk, aminek kifejezetten örültem, de az utolsó 30 méteren hozott döntések minősége nem mindig volt megfelelő, ezért is lehet, hogy csak egy gólt szereztünk. Fejlesztendő elemei a játékunknak természetesen vannak, de azért is fontosak a nemzetközi mérkőzések, hogy srácok kilépjenek a komfortzónájukból és tapasztalatot gyűjtsenek. A nagy meleg ellenére is minőséggel sikerült megtöltenünk a párharcot, ehhez külön gratulálok a játékosaimnak!

2023. 08. 30. 20:30Akadémia

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia