Walesből kvalifikálta magát az elitkörbe az U19-es válogatott. Nagy-Britannia nyugati felében három mérkőzést játszottak a fiatalok, a házigazda walesiek mellett Írország és Gibraltár ellen léptek pályára, végül az eredményeknek hála sikeresen kvalifikálták magukat az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójába.
Az első mérkőzésen a hazaiak ellen 0-0-s döntetlent értünk el. Kettő kispesti kötődésű játékos is érdekelt volt a találkozón, Tarcson Ákos és egykori akadémistánk, a dán Köbenhavnban pallérozódó Szűcs Tamás egyaránt csereként kaptak lehetőséget, előbbi 21, míg utóbbi 1 percre állt be.
A második mérkőzésen 8–0-ás, kiütéses sikert könyvelhetett el Szélesi Zoltán csapata. Gibraltár ellen Nagy Zoltán és Szűcs Tamás kapott 90 percet, míg Tarcson Ákos 58 percet tartózkodott a pályán.
A zárófordulóban rendkívül kiélezett párharcban maradt alul a válogatott, Írország ellen, a továbbjutás azonban az 1–0-ás vereség ellenére sem volt veszélyben, így tavasszal az elitkörből várhatják a folytatást a fiatalok. Szélesi Zoltán itt ismét bátran nyúlt a kispesti akadémia növendékeihez, Szűcs Tamás a félidőben beállva 45, míg Nagy Zoltán 18 játékpercet kapott.
U19-ES EB-SELEJTEZŐ, ELSŐ SZAKASZ
WALES–MAGYARORSZÁG 0–0
MAGYARORSZÁG–GIBRALTÁR 8–0 (4–0)
G: Dragoner (4., 9.), Berki (29., 32.), Gruber (57.), Tuboly (60.), Kiss N. (64.), Jurek (88.)
MAGYARORSZÁG–ÍRORSZÁG 0–1 (0–1)






