Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tíz meg tíz perc nem elég – Videó!

Tíz meg tíz perc nem elég – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 05. 16. 16:53Olvasási idő: 2 perc

Második csapatunk kikapott a Dunaújvárostól

Volt valami szívmelengető abban, hogy a szomorkás reggeli esőzés után pont akkor bújt elő a nap Kispesten, amikor második csapatunk – dunaújvárosi ellenfele társaságában – kisétált a Honvéd-MFA Utánpótlásközpont centerpályájára. A 22 játékos között felfedezhettük Rácz Balázst is, aki először kapott az NB III-ban kezdőként lehetőséget, s mindössze tíz perc kellett neki, hogy Simon Miklós bizalmát meghálálja: Németh Barnabás remek átadását higgadtan tette el a bal alsó sarokba.

Bár a 17 esztendős támadónk látványos, becsúszós gólöröméhez dukált a vizes talaj, a labdakezeléseknek és a folyamatos játéknak nem feltétlenül tett jót a nedves gyep, és csapatunk építkezését a letámadó ellenfél sem könnyítette meg. Mindezek tekintetében nem meglepő, hogy a kispesti találatot két dunaújvárosi helyzet követte, igaz, a vendégek szilárd védelmünket csak pontrúgások során tudták zavarba hozni.

Ezt viszont nem először tették meg a félidő lefújása előtt közvetlenül, amikor egy jobb oldali szabadrúgást követően a hosszú saroknál érkező Kondor Kristóf közvetlen közelről egyenlített – addigra a nap is visszabújt a szürke felhők mögé.

A kapott gólt 15 perce volt megemésztenie a mieinknek, ennek megfelelően erős kispesti nyomással jöttek ki a második félidőre fiataljaink. Ilyen lendület mellett hidegzuhanyként érkezett a második vendégtalálat, egy gyors kontra végén Novák Zsombor lőtt 20 méterről a jobb felső sarokba. Meg kell hagyni, nagyon szép gól volt.

Ahogy az várható volt, megfogta a Honvédot a hirtelen jött újvárosi előny, a vendégek pedig felbátorodtak, s nem engedték kibontakozni gyors támadóinkat. A hajrára vezetőedzőnk több 17 éves fiatalt is csatasorba állított, s az utolsó tíz percben volt is esély az egyenlítésre, azonban sem Lukács Dániel kísérlete, sem Csörgő Viktor fejese nem volt elég erős és pontos az üdvösséghez.

2021-ben először maradt nyeretlen egymásután két meccsén NB III-as gárdánk, de ebben az erőltetett menetben ez az eredmény nem ördögtől való, játékoskeretünk szinte egyszerre három korosztályban játssza folyamatosan a mérkőzéseket. Ahogy Simon Miklós fogalmazott a lefújás után: emberfeletti munkát végeznek a srácok.

NB III. KÖZÉP CSOPORT, 36. FORDULÓ
Budapest Honvéd II–Dunaújváros PASE 1–2 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Katona Balázs (Marozsi G., Juhász L.)

Gólszerző: Rácz B. (10.), ill. Kondor (45.), Novák (54.)

Honvéd: Horváth A. – Erdélyi (Nagy Z., 84.), Szabó A., Csörgő, Benczenleitner (Nagy S., 77.) – Zvara (Nyitrai, 65.), Kovács D., Bocskay – Lukács D., Rácz B. (Kerezsi, 65.), Németh B. (Szabó B., 84.)
Vezetőedző: Simon Miklós

Dunaújváros: Pokorni – Barta, Hompót, Vadász, Báló – Kesztyűs M., Dorogi, Tóth Á. (Markovics, 89.), Kökény – Kondor, Novák
Vezetőedző: Varga Balázs

Simon Miklós: – Eljött az a holtpont, amit nagyon nem vártunk, de valaki beengedte a pályára. Nem szerettem volna, hogy eljöjjön, de teljesen normális dolog, emberfeletti munkát végeznek a srácok ezzel az irdatlan sok mérkőzéssel. Szinte edzeni nem is tudunk, úgy próbáljuk összerakosgatni őket, hogy a meccsekre jók legyenek, illetve az U19-ben is méltóképpen ki tudjunk állni. Ha a mérkőzést nézem, az első és az utolsó tíz perc jó teljesítményével NB III-as szinten nem lehet nyerni. A közte lévő időt pedig megpróbáljuk elfelejteni.


2021. 05. 16. 16:53Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések