U15-ös csapatunk (a betegség miatt hiányzó Bogdánfi Márton vezetőedző nélkül) a szabolcsi Tarpa SC-t fogadta Kispesten és a tőlük megszokott módon magabiztos, az eredmény által hűen tükrözött győzelmet aratott. Már az első játékrész után hat gólos előnnyel mentek a fiatalok a szünetre, de a második 45 percben sikerült majdnem megduplázni az előzőekben összehozott termést.
Tóth Csaba: – Az első félidőben a játék minősége nem a tőlünk megszokott volt, rengeteg hibával játszottunk és a ritmus sem volt megfelelő. A félidő után ezen sikerült változtatni, magasabb hőfokon, motiváltan játszottak a srácok és a kapu előtt is sokkal hatékonyabbak voltak, ennek volt köszönhető a magasabb arányú győzelmünk.
U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–TARPA SC 11–0 (6–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
G: Kecskés, Reményik 3-3, Jarmoljuk 2, Kőszegi, Acsai, Juhász F.
Honvéd-MFA: Tarnóczi M. – Merkl, Lakatos, Rankó, Milicz, Gyebróczki, Schön B., Petrók, Kőszegi-Hoffmann, Kecskés, Újvári
Asszisztensedző: Tóth Csaba






