A piros-fekete csapatok találkozóján ismerős arcok is felbukkantak az ellenfélnél, hiszen a Szentlőrinc elleni felkészülési meccsen a korábbi kispesti Erdélyi Botond és a vendégeknél jelenleg kölcsönben szereplő Németh Barnabás is szerepet kapott az összecsapás során.
Az első félidőben javarészt a bal oldalon kezdeményeztek a mieink, így történt a 17. percben is, amikor Zsótér Donát, Boubacar Traoré és Zinédine Machach összjátékát követően utóbbi vette célba a kaput, francia légiósunk azonban mellé lőtt. Bő tíz perccel később Bőle Lukács passzából Thierry Gale próbálkozhatott, Hajagos Tamás azonban könnyedén hárított. A vendégek kapusát a 35. percben is megdolgoztattuk, Machach szöglete után Mohammed Kadiri fejjel kísérletezett, ám a kapuvédő ezt is fogta. A szentlőrinciek támadásait eközben védőink többnyire magabiztosan megállították, Tomás Tujvelnek csak egy távoli szabadrúgásnál kellett lehajolnia a labdáért. A játékrész legnagyobb helyzete az utolsó percre maradt, ekkor Gale-t ugratta ki Bőle, barbadosi támadónk ziccerben azonban Hajagosba rúgta a labdát.
A második felvonás kevesebb helyzetet hozott, mint az első. A 62. percben Törőcsik keresztlabdájából Rétyi Róbert indult meg a szélen és vezette középre, Zsótér becsúszva próbálta szerelni a vendégek támadóját, de szabálytalanul – Oláh Gábor játékvezető büntetőt ítélt, amit a sértett értékesített, hiába ütött bele Tujvel a labdába. Négy perccel később hasonló volt a forgatókönyv, Rétyi indult volna a kapunk felé, újabb Zsótér-becsúszás, újabb tizenegyes, ezúttal azonban Bányai Péter állt a labda mögé és talált a hálóba.
A 67. percben Nebojsa Vignjevic négyes cserét hajtott végre, ami egyértelműen felfrissítette a csapatot. Egyre több lehetőség alakult ki a szentlőrinci kapu előtt, az utolsó tíz percben pedig egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk. Előbb Oleksandr Petrusenko távoli kísérlete kerülte el kevéssel a kaput, majd Hidi Patrik indította Májer Milánt, aki egy átvétel után kilőtte a hosszú sarkot. Három perc telt el, amikor Banó-Szabó Bence csapott le egy eladott labdára, majd az alapvonal mellett tört volna középre, Harsányi István azonban hátulról fellökte játékosunkat, így a mérkőzés a harmadik tizenegyesét is megítélte a játékvezető, amit középpályásunk higgadtan lőtt a bal sarokba. Az egyenlítést követően majdnem sikerült megfordítani is a meccset a mieinknek, Banó-Szabó szöglete után Hidi fejesét kellett kitornáznia a léc alól Hajagosnak a 89. percben, így maradt a 2–2-es eredmény.
S bár a győzelem ezúttal elmaradt, a jó ellenfélnek bizonyuló Szentlőrinc ellen remek lehetőséget kínált a gyakorlásra a találkozó, amelyen azok a játékosok is lehetőséghez jutottak, akik kevesebb szerepet kaptak a korábbiakban.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–SZENTLŐRINC 2–2 (0–0)
V: Oláh Gábor (Szalai B., Vígh-Tarsonyi G.)
G: Májer (84.), Banó-Szabó (87. – tizenegyesből) ill. Rétyi (62. – tizenegyesből), Bányai (66. – tizenegyesből)
Honvéd: Tujvel (Dúzs, 71.) – Petkovic, Baráth, Lovric (Klemenz, 56.), Zsótér – Kadiri (Májer, 67.), Pantelic (Petrusenko, 67.) – Gale (Banó-Szabó, 67.), Bőle (Hidi, 67.), Machach (Jónsson, a szünetben) – Traoré (Nagy G., 71.)
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic
Szentlőrinc: Hajagos – Erdélyi (Bányai, 63.), Hesz, Tamás L. (Havas, a szünetben), Nagy B. (Basics, 76.) – Maduka (Harsányi, a szünetben), Jancsó (Törőcsik, a szünetben), Török, Rétyi (Tóth M., 76.) – Mervó (Mucsányi, 63.), Szabó M. (Németh B., a szünetben)
Vezetőedző: Marián Sluka





