Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tízmeccses sorozat

Tízmeccses sorozat

Akadémia

Megjelenés: 2021. 05. 25. 15:23Olvasási idő: 1 perc

Először kapott ki idén U19-es csapatunk

Hét győzelmet és három döntetlent követően az MTK otthonában szenvedte el első vereségét a Honvéd-MFA U19-es csapata a bajnokság rájátszásában. A hazaiak fontos lélektani pillanatban, a második félidő elején szereztek két gólt, s bár a mieink próbáltak visszajönni a mérkőzésbe, a kék-fehérek 2–0-s győzelmet arattak a kispesti gárda fölött.

Pinezits Máté együttese ezzel visszacsúszott a második helyre a tabellán, azonban három mérkőzés még hátravan a pontvadászatból, így könnyedén felkapaszkodhat még a dobogó tetejére.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 13. FORDULÓ
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA 2–0 (0–0)

Budapest, Lantos Mihály Sportközpont

V.: Kiss Gergely (Kövesdi M., Debreceni K.)

Gólszerző: Clinton (47.), Biben (54.)

Honvéd: Dúzs – Szabó T., Benczenleitner, Pekár (Kovács V., 82.), Nyitrai (Benkő, 77.), Kárász, Németh B., Szűcs T., Varga G. (Szabó B., 77.), Kovács D. (Nagy S., 57.), Krajcsovics
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Nyílt meccset játszottunk, talán túl nyíltat is. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk és ebből most az ellenfél jött ki jobban. Gratulálunk a csapatnak a tízmeccses veretlen sorozathoz, fújunk egyet, újratöltjük a raktárakat és megyünk tovább, mert még van dolgunk!

2021. 05. 25. 15:23Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia