Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Több volt benne…

Több volt benne…

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Jobban játszott a Honvéd, mégis a Ferencváros szerezte meg a három pontot

„Körötte csend, amerre ment” – jutott eszünkbe Arany János A walesi bárdok című verse, amikor elkezdődött a Honvéd–Ferencváros derbi, hiszen bántó csöndben csaptak össze a csapatok. A járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapuk mögött.

S bizony, Ugrai Roland is néma csendben vágtathatott Dibusz Dénes kapuja felé, bár pontosabb, ha azt mondjuk, hogy a Dibusz által üresen hagyott kapu irányába vágtatott. Előtte ugyanis László Dávid támadta le harcosan a vendégek válogatott kapusát, majd Ugrai lódult meg, majd még egy csellel próbálkozott, ekkor azonban már menteni tudtak a védők.

Az előző bekezdésből is kiderülhetett, László Dávid és Ugrai Roland is a kezdőcsapatban kapott helyet Bódog Tamástól, aki bátor taktikát választott, hiszen a mieink nagy elánnal, rengeteg futással, letámadással próbálták hibára késztetni a zöld-fehéreket, lehetőleg egy pillanatnyi szabad területet sem hagyva a vendégek játékosainak. És ugyan már egyre többen visszatérhettek a korábbi hiányzók közül, azért még mindig nem volt teljes a csapat, amelynek az elmúlt bő egy hónapban összesen 17 koronanvírusos játékosa volt/van.

S bár az első védést Tomás Tujvel mutatta be, a lendületes rajt több kispesti lehetőséget is magával hozott, és mivel a címvédő Ferencváros ellen azért ritkán sorjáznak a helyzetek, bizony jó lett volna egy gyors góllal megalapozni a folytatást.

A félidő derekára aztán a mi térfelünkre tevődött át a játék, és amíg a betonfal túloldaláról azt hallhattuk, hogy a szomszédos remízben lakó villamosok is „hazazötyögtek” este nyolcra, a vendégek sorra lőhették a szögleteket. Hatot sikerült kivédekeznünk, a hetediknél azonban Marcel Heister elé került egy kifejelt labda, ő pedig kapásból a bal felső sarokba bombázott – a villamoskerék fájdalmas csikorgása idézte fel ekkor bennünk újra a találkozó elején kimaradt helyzeteket…


Ezzel együtt jó volt látni, hogy a kapott gól nem fogta meg a mieinket, újult erővel vetette bele magát a csapat a küzdelembe, az állhatatos játék nem hiányzott, a vendégek védelme viszont ebben a periódusban már jobban zárt, mint az első negyedórában.

Bódog Tamás kettőt cserélt a szünetben, Kesztyűs Barna és Nagy Gergő maradt az öltözőben, míg a helyükre Naser Aliji és Kocsis Dominik érkezett. Próbáltunk továbbra is nyomást gyakorolni a Ferencvárosra, és bár sokszor mondhatjuk, hogy a síri csend (okozta hangulattalanság) edzőmeccsé silányítja a tétmeccseket, itt bizony érződött, hogy öldöklő csatát vívtak a felek egymással.

A küzdelem első órája végén Eppel Márton váltotta László Dávidot, és láthattuk, az emelkedése jottányit sem csökkent az elmúlt hetekben, ahogy sajnos Dibusz Dénes válogatott formája is kitart, hiszen remek védéssel hárította a bal alsó sarok elől Ugrai Roland közeli lövését.

Nem minden nap látni ilyet a magyar bajnokságban, hogy egy csapat, főleg egy viharvert csapat a meccs nagyobb részében rá tudja kényszeríteni az akaratát a Ferencvárosra, igaz, a zöld-fehérek – az ő szempontjukból hatékony – futballt bemutatva őrizték az egygólos előnyt. Eközben a mieinknek semmi sem akart összejönni, hiába a megalkuvás nélküli küzdelem, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A 77. percben Balogh Norbert lövése is mellészállt, és a hátralevő negyedóra is Honvéd-fölénnyel, de kispesti gól nélkül telt el.

Hiába a jó taktika, az akarat, a remek hozzáállás és a küzdelem – hat (!), a koronavírusból nemrég felépült játékos volt a pályán –, ezért sajnos nem adtak pontot. Az utolsó leheletig hajtva, szomorúan, néma csendben hagytuk el a pályát: több volt ebben a csatában…

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések