Tíz fordulót követően második együttesünk az NB III Közép csoportjának hatodik helyén áll, mérlege öt győzelem, két döntetlen és három vereség. Vasárnap a 15. helyen álló Szekszárdi UFC vendégeként lépünk pályára.
A rivális formája az elmúlt hetekben bár ingadozó volt, de nem szabad elfelednünk, hogy az elmúlt szezonban pont ellenük játszottuk az egyik legfordulatosabb, hét gólos mérkőzést, ahol az egyenlítés lehetősége a végig a levegőben lebegett.
A mostani idényben ezzel szemben a csapat többször is tudott hátrányból fordítva nyerni, csapatunk fiatal szélsője, Krajcsovics Ábel immár az első csapatból hozott ismereteivel segítheti a társakat.
„Nagyon fiatal a csapatunk, nagy segítség számunkra, hogy az első keret tapasztalt játékosaitól is tanulhatunk – kezdte növendékünk. – Többször kellett már hátrányból játszanunk, de mentálisan nagyon összeszedettek vagyunk. Az öltözőben tökéletes az összhang, tudjuk egymást segíteni a nehéz időszakokban és együtt tudunk örülni a sikereknek is.
A Topolya elleni felkészülési mérkőzésen debütált az első csapatban Krajcsovics Ábel, így az első csapatunk irányító Tam Courts és Szamosi Tamás, második együttesünk vezetőedzője is megtapasztalhatta, hogy megvan benne a gólveszély. A Dabas ellen Krajcsovics Ábel elfutása és magabiztos befejezése állította be a 2–1-es végeredményt.
„Nagyon jó érzés volt a Topolya ellen a felnőttek között bemutatkozni, úgy érzem, hogy teljesen új szinten mutathattam meg magamat – vélekedett Krajcsovics Ábel. – Szerencsére sikerült jól beszállnom, büntetőhöz segítettem a csapatot. Úgy érzem, kezd beérni a rengeteg munka gyümölcse, napról napra azért dolgozom, hogy szintet léphessek. A Dabas elleni meccs mindennek a csúcspontja volt, nagyon hálás vagyok Németh Barnabás gólpasszáért, mondhatni a sok megpróbáltatást és munkát igazoló pillanat volt.
Az első csapatban már bemutatkozhatott a fiatal szélső, mint minden fiatalnak, neki is a vágya, hogy egy napon a bajnokságban is lehetőséget kapjon.
„Óriási a verseny, az a célom, hogy egy napon az első osztályban lépjek pályára, nem engedhetem meg magamnak, hogy ne a maximumot nyújtsam. Tisztában vagyok vele, hogy rengeteget munka vár még rám, de türelmes vagyok” – zárta gondolatait Krajcsovics Ábel.






