Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Történelmi nézőcsúcs

Történelmi nézőcsúcs

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 11. 12. 12:41Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Ferencváros ellen párharc hazai mérkőzéseinek története

Százöt éve, 1917. március 11-én fogadtuk először pályaválasztóként a Ferencvárost, és újoncként jókora meglepetést okozva rögtön meg is vertük őket (1–0). A történelmi gólt Szűcs szerezte. A kispesti profiper után szétszedett KAC a következő években rendre alul maradt ellenfelével szemben. 1939. november 26-ig kellett várni a következő győzelemre. A 12 ezer néző előtt lejátszott meccset Nemes góljaival nyertük 2–1-re. Ezzel a mérkőzéssel lezárult egy rossz sorozat, és egyre több kispesti sikert jegyezhettünk fel.

1945-től Puskás tartotta rettegésbe a Fradi kapusait, a legendás 10-es rendre bevette a zöldek kapuját. 1947-ben, például az ő mesterhármasával nyertünk 3–0-ra, majd 1953. tavaszán négyet rúgott a Fradinak (5–1). 1954. tavaszán Puskás és Machos góljaival 2-0-ra győztünk, ezt a meccset 80 ezer ember látta a Népstadionban. Azt hihetnénk, hogy ez a találkozó jelentette a nézőcsúcsot, ám 1954. március 21-én, 98 ezer néző szorongott a lelátókon (0–0). Ezt a rekordot Magyarországon azóta sem, tudta egy párharc sem felül múlni. 1956. után komoly veszteség érte a kispesti labdarúgást, ám hamar talpra állt a piros-fehér alakulat, 1958-ban például 5–1-re, 1960-ban 4–2-re, 1964-ben 4–1-re diadalmaskodtunk. 

Az 1970-es években négyszer nyertünk hazai pályán, majd az 1980-as évek is jó pár kispesti sikert hoztak. Az 1990-es évek Kovács Ervin-duplával (2–1) indultak, majd 1994-ben Hamar István, rá két évre pedig Roberty Warzycha góljával nyertünk.

2005. augusztus 7-én, Alves mesterhármasa tette emlékezetessé, a brazil csatár mind a három gólját fejjel érte el. 2010 tavaszán 2–0-ra nyert a Honvéd, két légiós, Coira és Vaccaro góljával, az utóbbi találat látványosra sikeredett, az olasz csatár tizenegyest hibázott, a kipattanót viszont ollózva juttatta a vendégek kapujába.

2016 tavaszán Baráth bomba- és Vasziljevics okos góljával 2–1-re nyert a Honvéd. Legutóbbi győzelmünket 2019 tavaszán értük el, amikor Ben-Hatira (2) és Uzoma góljaival győztünk 3–2-re.

KISPEST, NAGY FOCI
1990.09.29.: Bp. Honvéd–FTC 2–1

A Budapest Honvéd–Ferencváros meccs helyezéstől függetlenül mindig rangadó számított. Igy volt ez 1990 szeptember végén is, amikor az NB I 7. fordulójában a Fradi látogatott Kispestre. Nyilasi Tibor az FTC edzője nagy figyelmet fordított Fodor Imrére, mert a Honvéd karmesterére külön testőrt állított Keresztúri személyében. A 20. perc hozta a rangadó első gólját, a Fradi védője. Pintér szabadrúgásból vette be Petry kapuját. Még a szünet előtt, a 31. percben Kovács Ervin fejesgóljával egyenlített a Bp. Honvéd. A második félidőben alig négy percnyi játék után Kovács Ervin ezúttal lábbal vette be a vendégek kapuját. Végeredményben nagyszerű mérkőzésen a jobban futballozó Honvéd megérdemelt győzelmet aratott.


A két szakvezető nyilatkozata a Nemzeti Sportban:

Mezey György (Bp. Honvéd): „Nagyon izgalmas, jó mérkőzés volt, amelyen megérdemelt győzelmet arattunk a harcosan, lelkesen játszó Ferencváros ellen.“

Nyilasi Tibor (FTC): „Sajnos, három-négy játékosunk kritikán aluli teljesítményt nyújtott. A mai játék kevés lesz. a szerdai kupamérkőzésen. Sürgősen kellene vásárolnunk néhány játékost.“

NB I, 7. FORDULÓ
BP. HONVÉD—FTC 2–1 (1–1)
Bozsik Stadion, 25 000 néző

V: Puhl Sándor (Kovács L., Drigán)
G: Kovács E. (34., 49.), ill Pintér (20.)

Honvéd: Petry – Csábi, Csepregi, Bognár – Pisont, Fodor (Kámán, 79.), Kovács E., Urbányi, Csehi – Gregor, Vancea (Sikesdi, 67.)
Edző: Mezey György

FTC: Józsa – Lipcsei, Pintér, Keller – Simon, Szenes, Keresztúri, Limperger, Patkós (Páling az 57.) – Fischer, Fonnyadt
Edző: Nyilasi Tibor

HAZAI STATISZTIKA

112 mérkőzés 

38 győzelem

16 döntetlen

56 vereség

154 lőtt gól

209 kapott gól

GÓLLÖVŐLISTA

Honvéd

15: Puskás Ferenc

7: Tichy Lajos 

FTC

14: Toldi Géza

13: Takács II. József

LEGEK

Legtöbb néző: 98 000 (1955)

Legkevesebb néző: 700 (1917)

Legnagyobb különbségű győzelem: 8–2 (1951)

2022. 11. 12. 12:41Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések