Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Tudjuk, hogy sikerülhet”

„Tudjuk, hogy sikerülhet”

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 09. 22. 18:57Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A hibátlan Békéscsabát fogadja második csapatunk

Az NB III Dél-Keleti csoportjának 8. fordulójában az idény eddigi legnagyobb próbatételére készül második csapatunk, hiszen a hibátlan Békéscsabát fogadja hazai pályán. A fiatalok a lila-fehérek 21 pontja ellenére jó eredményre hajtanak, erről is beszélt a csapat 18 éves középpályása, Menyhárt Barnabás.

Tavasszal 1–0-ra vertük a későbbi bajnok Iváncsát, míg ősszel 5–1-re nyertünk ellenük idegenben. Ez is mutatja, hogy bárkit képesek vagyunk legyőzni?
Több nagy győzelmet is arattunk már, és most is nagyon erős ellenféllel szemben kell helyt állnunk. Az előző szezonban az NB II-ben szerepelt a Békéscsaba, az eddigi teljesítményük alapján pedig az azonnali visszajutás lehet a céljuk. Mi azonban kizárólag magunkkal foglalkozunk, azzal, hogy a győzelmi sorozatukat megszakítsuk. Tudjuk, hogy sikerülhet!

Miben kell fejlődnünk ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtsunk?
Fiatal a csapat, ennek is betudható a hullámzó teljesítmény, de ezen felül azt érzem, hogy minden héten egyre jobban beleállunk a felnőttfutballba, s vesszük fel annak tempóját. Az akarattal nincsen baj, a játékon kell javítani, hiszen képesek vagyunk bárki elleni nyerni, ezt mutatja a Dabas elleni 4–0-s siker, olykor viszont a tapasztalatlanság miatt becsúszik egy-egy rosszabb eredmény is. Az idő előrehaladtával egyre magabiztosabban fogunk teljesíteni, efelől nincs kétségem.

Decemberben debütáltál az első csapatban, majd januárban ott voltál a horvátországi edzőtáborban, sőt a Rijeka ellen is játszottál.
Örülök, hogy a télen a nagycsapattal készültem, sőt felkészülési meccsen is játszhattam, de sajnos több sérülés hátráltatott ekkor. Szerencsére ez elmúlt, fittnek érzem magamat, most pedig az a célom, hogy jó teljesítménnyel hívjam fel magamra az első keret szakmai stábjának a figyelmét.

Tavasszal volt egy ijesztő fejsérülésed, edzésen, egy vétlen szituációban ütköztetek. Emlékszel, hogyan üzentek neked a társak?
Sosem felejtem el, egy névre szóló pólóval! Összetartó brigád voltunk akkor és most is, nagyon jólesett a támogatásuk. A sportban előforduló izomsérülések engem sem kerültek el, de ez új helyzet volt, mentő szállított a kórházba. Lehet jobb is, hogy nem emlékszem az esetre, de biztos vagyok benne, hogy a gesztus miatt gyorsabban ment a visszatérésem!

A mostani szezon NB III-as meccsein feltűnt, hogy jól és könnyeden játszottál.
Igen, én is így érzem, még annak ellenére is, hogy több poszton kipróbáltak, jobb oldali védőt és szélső középpályást is játszottam. Legtöbbször a középpályán kapok lehetőséget, ott is megy a legjobban a játék. Szeretek támadásokba belépni, a kapu elé érkezni, vagy éppen egyéni villanásokkal meccseket eldönteni. Úgy érzem, hogy megtanultam már mikor van helye az ilyen villanásoknak, cseleknek, mikor tudom velük segíteni a csapatot.

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 8. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

2023. szeptember 24., vasárnap, 12:00

A találkozóra a belépés ingyenes. A mérkőzést a Budapest Honvéd YouTube-csatornáján közvetítjük.

2023. 09. 22. 18:57Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Második csapatunk is döntetlennel rajtolt

Kovács Gábor tanítványai gól nélküli döntetlent játszottak az előző idényben még másodosztályban szereplő Békéscsaba ellen az NB III. Dél-keleti csoportjának első fordulójában.

2026. 07. 25. | Mérkőzések

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Vereséggel zárta a szezont második csapatunk

Kovács Gábor együttese a 8. helyen zárta a pontvadászatot.

2026. 05. 23. | Mérkőzések

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat