Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Úgy végződött, ahogy indult – ünneppel!

Úgy végződött, ahogy indult – ünneppel!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Gazdag parádés gólt lőtt, Kukoc pedig 50. meccsén első NB I-es találatát jegyezte

Ünnepi pillanatokkal kezdődött a Budapest Honvéd FC–Kaposvári Rákóczi FC mérkőzés, hiszen csapatunk utolsó „hazai” bajnokijára immár korlátozások nélkül jöhettek a szurkolók, így népes közönség előtt köszönthettük két kiválóságunkat, Djordje Kambert és Ivan Lovricot. Előbbi a Fradi ellen játszotta 150. kispesti bajnokiját (egyébként már 350 felett jár), utóbbi pedig a Kaposvárral szemben húzhatta magára 200. alkalommal NB I-es meccsen a Honvéd mezét. A védelem két oszlopának Kun Gábor ügyvezető igazgató adta át a mezt és az üvegdíjat, a szurkolók által kiírás formájában köszöntött Lovric ráadásul a klubtörténelem első légiósaként jutott el kétszázig, rajta kívül pedig csak 26 kispesti labdarúgó szerepelt legalább kétszáz bajnokin.

A mérkőzés első helyzete is jubiláló játékosokhoz fűződött, még 150+150 másodperc sem telt el, amikor a 150. NB I-es meccsen szereplő Ugrai Roland tekert középre egy szabadrúgást, a berobbanó Kamber pedig nyolc méterről fölé fejelt.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, a már kiesett Kaposvár az utóbbi hetekben mutatott felszabadult játékát hozta, a mieink pedig a szép hazai búcsúért, az ötödik helyért, no meg önmagában a győzelemért hajtottak.

A kispesti ünnep folytatására végül 20 percet kellett várni, amikor egy gyors ellentámadás végén Mohamed Mezghrani passzából Gazdag Dániel révén szereztük a vezetést. Úgy tűnik, válogatott középpályásunk tényleg nem tud egyszerű gólt szerezni, ezúttal Pogacsics kapus felett pörgette a hálóba a labdát, a szezonban immár a negyedik – szép, vagy éppen gyönyörű – találatát jegyezte, és elmondhatja magáról, hogy a most futó idény 23 NB I-es meccsén már több gólt szerzett, mint az azt megelőző 121 találkozón összesen!


Gazdag gólja és az egészségügyi szünet után is azt láthattuk, hogy mindkét csapat próbál támadni, kisebb lehetőségek adódtak is a felek előtt, majd félidő hosszabbításában Batik Bence húzta kapura a labdát, a gólvonal előtt azonban még állt egy kaposvári védő…

A második félidő ismét Honvéd-helyzettel indult, Ugrai Roland használta ki, hogy a vele szemben álló két védő inkább egymást zavarta, ballábas lövése azonban mellészállt. És ahogy az első felvonásban, ezúttal is akadt lehetősége a vendégcsapatnak, előbb Levkovich Robi védett, Bévárdi fejesénél azonban már ő is tehetetlen volt.


Bosszankodtunk először a kapott gól miatt, majd azért, mert a játékvezető nem adta meg Gazdag – a partjelző szerint – lesről született találatát, sok időnk azonban nem maradt a mérgelődésre, hiszen előbb Hidi, majd Gazdag volt távolról eredményes. Előbbi okosan találta a bal alsóba, utóbbi pedig parádés mozdulattal tekerte a jobb felsőbe a labdát a kicsit kint álló Pogacsics felett.

Szolgálati közlemény: valaki tényleg szóljon „Gazdinak”, hogy a kis gól is gól!


A két gyors gól hamar lelohasztotta a kaposvári reményeket, mi pedig magabiztosan folytathattuk a meccset. Nagy kedvvel játszottak a mieink – sőt, a vendégek sem adták fel –, végig lüktető, izgalmas maradt a mérkőzés, a második kaposvári gól után ismét az egyenlítésért támadott a Rákóczi, ehelyett azonban szerencsére a negyedik kispesti találatot jegyezhettük fel.

Egy Honvéd-kontra végén Cipf Dominik találta el a felső lécet, majd az ötvendik NB I-es meccsét játszó Tonci Kukoc értékesítette a kipattantót, megszerezve ezzel első NB I-es gólját! Ennél szebben nem is búcsúzhattunk volna a hazai pályánktól.

Ünneppel indult és ünneppel is ért vége a Honvéd–Kaposvár mérkőzés. Szép volt, fiúk!


2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések