Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Új szerepkörben

Új szerepkörben

Akadémia

Megjelenés: 2021. 06. 16. 22:02Olvasási idő: 2 perc

Djorjde Kamber a második csapatunknál folytatja – edzőként, mentorként, játékosként számítunk a tudására

Nem vész el, csak átalakul – az energiamegmaradás törvénye pedig tökéletesen igaz a Djordje Kamber által felhalmozott tudásra, amelyet eddig az első csapat játékosaként kamatoztatott klubunk egyik kiválósága, a következő szezontól fogva pedig mentorként, edzőként, játékosként segíti a Budapest Honvéd második csapatát.

„Kambi nagyon sokat tett az elmúlt években a Honvédért – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd ügyvezetője. – Vezére volt a csapatnak, megalkuvás nélkül küzdött, szívét-lelkét kitette a pályán és az öltözőben is fontos szerepet töltött be. Persze nem egyszerű, amikor egy komoly játékoskarrier után az ember életében egy újabb állomás jön, de azt gondolom, hogy mindenki számára megfelelő döntést hoztuk. Azt szeretnénk, ha Kambi a pályafutása alatt felhalmozott tudást és a rá jellemző mentalitást átadná a fiatalabb korosztály számára is. Ezt legjobban a közvetlen közelükben, a második csapat edzésein és mérkőzésein tudja megtenni. Már csak a jelenlétével is hiszen az edzéseken végig ott lesz az a szemlélet, ami segíti a fiatal tehetségeink fejlődését.”

Djordje Kamber 2015 nyarán érkezett Kispestre, magyar bajnok, bajnoki bronzérmes, valamint Magyar Kupa-győztes és -ezüstérmes lett a Honvéddal, klubunk színeiben eddig 173 bajnoki és 28 MK-meccsen lépett pályára, míg összesen 377 NB I-es találkozón szerepelt a 2008 óta Magyarországon futballozó játékos.

„Boldog vagyok, hogy továbbra is a Honvédnál lehetek, köszönöm ezt a lehetőséget. Nagy megtiszteltetés és egyben felelősség is ez a feladat – kezdte Djordje Kamber, aki jelenleg éppen Belgrádban vesz részt a B-licences edzőképzésen. – Az agyam már tudja, hogy vége a profi karrieremnek, de a szívem még fáj egy kicsit. Úgy éreztem, hogy sose elég a fociból, mert annyira szeretem a játékot, azonban tisztában vagyok azzal is, hogy eljött az ideje annak, hogy a második oldalon folytassam a pályafutásomat. Szóval továbbra is focizom majd, csak más módon, mint eddig.”

Djordje Kamber elárulta, alaposan átgondolta a jövőjét, sokat beszélt a klubvezetéssel is a rá váró feladatokról, és végül arra jutott, hogy a profi karrier lezárása után már előre kell tekintenie. Hozzátette, így immár testközelből láthatja majd, hogy mire van szüksége a fiataloknak, hogyan tudja az ő fejlődésüket segíteni a meccseken és az edzéseken egyaránt.

„Tisztában vagyok azzal is, hogy nem vár rám könnyű feladat, ezt a képzésen is tapasztalom, de nem félek, állok elébe az új kihívásnak – hangsúlyozta Djordje Kamber. – Egy profi labdarúgó számára ez az egyik legnehezebb feladat, hogy mihez kezd a pályafutása befejezését követően, én pedig ebben segítséget kapok a Honvédtól. A fiataloknál létezik a Felnőttprogram, ami nekik is nagy feladat és remek lehetőség, hasonló számomra ez a kihívás. Régóta gondolkoztam, hogy merre tart a pályám a profi karrier után, nos, eldőlt, hogy elkezdem az edzősködést, és biztos vagyok benne, hogy az akadémián dolgozó edzőktől is sokat tanulhatok majd. Hosszú út áll előttem, ami remélem, hasonlóan sikeres lesz, mint a profi játékosként eltöltött karrierem. Kicsit olyan érzés van most bennem, mint amikor ajándékot kap egy gyermek, sokat jelent ez a lehetőség, amivel élni is szeretnék!”

2021. 06. 16. 22:02Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia