Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb dupla

Újabb dupla

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 07. 16. 14:17Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Orosz és szaúdi rivális vár a Honvédra szombaton

Az ausztriai dupla dupla második felvonására kerül sor szombaton, hiszen csapatunk a szerdai páros parti után hétvégén is két felkészülési mérkőzést játszik. Ezúttal az orosz Rosztov (11:00) és a szaúdi Ettifaq (18:00) lesz a riválisunk.

„Tanulságos volt mindkét szerdai meccsünk, főleg a Pribram elleni vereség, s ezek után kíváncsiam várom én is a szombati találkozókat – mondta Horváth Ferenc vezetőedző. – Természetesen megbeszéltük a srácokkal az előző mérkőzéseken történteket, biztos vagyok benne, hogy ők tisztában vannak a jó és a javítandó dolgokkal egyaránt. Persze egyikünk sem örült a Pribramtól kapott öt gólnak, viszont azért is vagyunk itt és azért próbáltunk minél erősebb riválisokkal meccseket lekötni, hogy felmérjük, hol tartunk, mi az, ami már jól működik és mi az, amin még javítani kell. Tény, az utóbbi kategóriában is van még bőven feladat, ez azonban normális a felkészülés során.”

A dupla edzőmeccs ezúttal is lehetőséget kínál arra, hogy a kerettagok jelentős része 90 perces terhelést kapjon, ami szintén fontos, hiszen szombattól számítva már csak két hét lesz a bajnoki rajtig, így szükség van a terhelésre, a csapat formálására, hogy aztán július végén a lehető legjobb állapotban legyen a társaság.

„Szerettem volna erős, külföldi ellenfelekkel szembeni felmérni, hogy hol tartunk, az edzőtáborban is találkoztunk minőség riválisokkal, az utolsó találkozónkra pedig abszolút igaz, remek erőpróba lesz majd a Villarreal elleni meccs, amit az egész csapat nagyon vár már” – tette hozzá Horváth Ferenc.

2021. 07. 16. 14:17Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések