Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újabb siker a felkészülésen

Újabb siker a felkészülésen

Akadémia

Megjelenés: 2022. 08. 08. 16:07Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Wisla Krakow ellen játszott az U19

U19-es csapatunk a hétvégén újabb nemzetközi felkészülést játszott. Ezúttal a lengyel élcsapat, a Wisla Kraków korosztályos együttesével mérkőztek meg Pinezits Máté tanítványai. A két együttes félúton, Besztercebányán találkozott egymással és egy kimondottan jó iramú, lüktető mérkőzésen a győzelem is összejött akadémiai alakulatunknak.

Pinezits Máté: – Mindig nagy élmény ilyen szintű ellenfél ellen meccselni és még jobb látni a játékosokon azt, hogy ezt ők is élvezik. Tetszett, hogy nemzetközi szinten is egy komoly csapat ellen a mérkőzésnek több szakaszában is mi tudtuk irányítani a játékot, védekezésben pedig szervezettek és kompaktak voltunk. Ugyanakkor bárki az ellenfél, azt akarom, hogy ez hosszabb ideig, folyamatosabban és tudatosabban valósuljon meg. Pontosan ezért kell napi szinten mindent megtennünk a fejlődésünk érdekében, hogy ez így legyen. A régi jelszavunkat leporoltuk és kiadtuk az idei szezonra: Hagyjunk nyomot! Gratulálunk a játékosoknak, ezen a meccsen sikerült!

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
WISLA KRAKÓW–HONVÉD-MFA 0–1 (0–1)

G: Fehér

Honvéd-MFA: Gyetván (Schrankó) – Bezzeg (Moery), Sebe (Vojtko), Nagy Z., Kulbachuk (Braun), Polák, Pintér (Mihály), Átrok (Menyhárt), Fehér B., Fabiánkovits, László M. (Nagy D.)

2022. 08. 08. 16:07Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia