A Merkantil Bank Liga záró fordulójában nem esett gól a BVSC-Zugló–Budapest Honvéd NB II-es mérkőzésen. A találkozó elején a zuglóiaknak, a meccs második félidejében a mieinknek volt több helyzetük, de gólt egyik csapat sem tudott szerezni.
Csertői Aurél a mérkőzés hajrájában több cserét is pályára küldött, köztük Szabó Tibort, akinek ez volt az első bajnoki meccse az első csapatban. A fiatal védő 17 évesen már az első kerettel készült, tagja volt az U18-as válogatottnak is, amikor súlyos térdsérülést szenvedett. A hosszú kihagyás után legutóbb az NB III-as, majd vasárnap az első csapatunkban léphetett újra pályára, így érthető, hogy a mérkőzés után boldogságtól sugárzó arccal fogadta a gratulációt, majd az idáig vezető útról beszélt.
„Több, mint két évet vártam erre a napra. Keresztszalag-sérüléssel indult a kálváriám, amikor felépültem porcleválásom lett és újra kellett műteni a keresztszalagot is – mondta Szabó Tibor. – A pályára lépéskor nem nagyon izgultam, csak egy kis drukk volt bennem. Szerettem volna bizonyítani, hogy lehet rám számítani. Sokat vártam, hogy bemutatkozhassak a felnőttcsapatban és most nagyon boldog vagyok, hogy sikerült.”
Simon Benedek, Kocsis Gergely, Nyitrai Bence, Pekár István, Benkő László, Viacheslav Kulbachuk és Gyetván Márk után Szabó Tibor a nyolcadik akadémistánk, aki ebben a szezonban debütált az első csapatban.
Alig egy perccel a pályára lépése után kis híján gólt is szerezhetett volna, de a lövése elakadt a védőkben. Szabó Tibor így értékelte a meccset.
„Szoros mérkőzés volt, az elején a BVSC-nek volt egy nagy helyzete, ha az bemegy, akkor más lett volna a meccs menete, szerencsére nem lett belőle gól – folytatta belső védőnk. – A mérkőzés vége felé viszont nekünk voltak helyzeteink, ha Kovács Niko kapufájánál kis szerencsénk van befelé pattan a labda, akkor mi nyerhettünk volna. Mindent figyelembe véve a döntetlen reális eredmény.”





