Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra a Dél-Keleti csoportban második csapatunk

Újra a Dél-Keleti csoportban második csapatunk

Akadémia

Megjelenés: 2026. 07. 08. 11:35Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Elkészült az NB III. csoportbeosztása – négy helyen változott a mezőny a tavalyihoz képest.

Csütörtökön délután elkészítette az MLSZ az NB III. csoportbeosztásait, a Kispest–Honvéd FC II. ismét a Dél-Keleti csoportban indul.

Több helyen változott a tavalyi szezon mezőnye: kiesett a Martfű, a Tiszaföldvár és a Békéscsaba II., helyükre érkezett a Békéscsaba első csapata, mely búcsúzott az NB II-től, továbbá visszajutott a Szolnoki MÁV FC és felkerült a Sándorfalva is. A Dunaharaszti egy év után új csoportban versenyez, helyükön az Újpest II. vesz részt a Dél-Keleti csoport küzdelmeiben.

Több NB I-es múlttal rendelkező gárda is szerepel a névsorban, mint például a Békéscsaba, a Csepel, a Szolnok, vagy a fővárosi triumvirátus: III. Kerület, BKV Előre és az ESMTK. Partnerklubunk és első csapatunk következő ellenfele, továbbá a csoport címvédője, a Monor is újra ebben a csoportban indul. Lesznek „kisderbik” is, a Vasas II. mellett már az Újpest II. csapatával is bajnokin csaphatunk össze.

Az alábbi együttesek várnak Kovács Gábor együttesére a bajnoki szezonban: 

1. Békéscsaba 1912 Előre

2. BKV Előre

3. Csepel SC

4. ESMTK

5. FC Dabas

6. Gyulai Termál FC

7. Hódmezővásárhely

8. Monori SE

9. Sándorfalvi KSE

10. Szeged-Csanád G. A. II.

11. Szegedi VSE

12. Szolnoki MÁV FC

13. III. Kerületi TVE

14. Újpest II.

15. Vasas FC II.

A bajnokság július 26-án, vasárnap veszi kezdetét.

A Kispest–Honvéd FC II. felkészülési menetrendje: 

Július 4. 10:30 Bicskei TC–Kispest–Honvéd FC II. 1–4

Július 11. 10:00 Kispest–Honvéd FC II.–SZAC Budapest

Július 18. 10:00 Kispest–Honvéd FC II.–Budafoki MTE

2026. 07. 08. 11:35Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vereség a Dabas ellen

Vereség a Dabas ellen

Az NB III. Dél-Keleti csoportjának 4. fordulójában Kovács Gábor csapata 3–1-es vereséget szenvedett a Dabas vendégeként.

2026. 08. 14. | Második csapat

Angyalföldi rangadóval folytatjuk az NB III-ban

Angyalföldi rangadóval folytatjuk az NB III-ban

Kovács Gábor csapata szerdán 11.00-kor a Vasas FC II. ellen lép pályára a Fáy utcában.

2026. 08. 15. | Második csapat

Ausztriában szerzett értékes nemzetközi tapasztalatot U11-es és U12-es csapatunk

Ausztriában szerzett értékes nemzetközi tapasztalatot U11-es és U12-es csapatunk

U11-es és U12-es korosztályunk is az Ausztriában megrendezett Jauerling Cup-on képviselte klubunkat.

2026. 08. 15. | Akadémia

Czinki Dávid és Hajagos Hunor az U17-es válogatottban

Czinki Dávid és Hajagos Hunor az U17-es válogatottban

Az U17-es válogatott a Telki Kupa keretében Szaúd-Arábia, Törökország és Olaszország ellen lép pályára.

2026. 08. 15. | Akadémia