Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra formában

Újra formában

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 09. 16. 22:45Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Krajcsovics Ábel hosszú felépülését követően szerezte meg első gólját a nagyok között

4–2-es győzelmet aratott csapatunk Dorogon a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában. A találkozó 16 percében már kétgólos volt az előnyünk, Kerezsi Zalán (aki a Haladás elleni, legutóbbi kupameccsünket követően ezúttal is góllal és assziszttal jelentekezett!) után Krajcsovics Ábel vette be a bányászvárosiak kapuját. Az NK Rijeka otthonában, a januári felkészülési mérkőzésen ugyan már eredményes volt akadémiai növendékünk, de most már tétmeccsen is betalált az első csapat színeiben, sőt a 22. percben az ő kulcspasszának (is) köszönhetően mattolt harmadszor a visszatérő Lőrinczy Attila.

 „Nagyon jó érzés volt végre gól szerezni, főleg így, hogy a mandulaműtétem után, hosszas felépülést követően sikerült mindez – mondta elégedetten Krajcsovics Ábel. – Nagy segítség és visszaigazolás, hogy a formám visszanyerése góllal is párosult. Pont az érettségi időszakában volt a kiesés, másfél hónapig tartott a visszatérés, nem volt erőnlétem sem, de már úgy érzem, hogy a régi vagyok. Tisztán előttem van, ahogy érkezik Kerezsi Zalán passza, én pedig dropból a hálóba lőttem, hatalmas öröm töltött el, de ami még fontosabb, hogy ez a mérkőzés jó visszajelzés volt a csapatnak, a lényeg a továbbjutás és dolgoznunk kell tovább!”

2023. 09. 16. 22:45Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat