Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra Kispesten!

Újra Kispesten!

Akadémia

Megjelenés: 2021. 07. 12. 16:22Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Beköltöztek a Magyar Futball Akadémiára a Honvéd utánpótláscsapatai

Bár első csapatunk Ausztriában készül tovább az előttünk álló szezonra, ez nem azt jelenti, hogy elcsendesedtek a Magyar Futball Akadémia folyosói. Sőt, hétfőn vált csak igazán élettel telivé a Honvéd edzőközpontja, amikor a felnőttek, valamint a második csapatunk példáját követve – hiszen a Simon Miklós irányította együttes is edzésbe állt már múlt héten – a fiatalabb akadémiai korosztályok is visszatértek Kispestre, hogy a közel egyhónapos nyári szünet után újra a foci kerüljön a fókuszba. 


„Tíz órától a legkisebbek, az újonnan beköltöző srácok érkeztek meg az akadémiára, akiknek egy szülői értekezlet keretében ismertettük az általános szabályokat, majd megtörtént a beiratkozás a BMSC Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikumba, az általános iskolásoknak pedig a partnerintézményeinkbe – mondta Gaál Richárd, az MFA kollégiumigazgatója, aki azt is elárulta, hogy első lépésben minden játékoson elvégeztek egy covid-gyorstesztet, s csak a negatív eredményt követően foglalhatták el szobáikat az akadémisták. – Már az elején azt láttam a fiúkon, hogy jó hangulatban érkeztek meg, ez a jókedv jellemzi is a kollégiumunkat, amit szeretnénk is megőrizni a felkészülés és a szezon végéig, mert hisszük, hogy jó hangulatban könnyebb túllendülni a terhelés adta nehézségeken.“

Az akadémiai beköltözésről készült riportunkat hamarosan az Aranyoroszlánokban is megtekinthetitek, klubtelevíziónk legújabb epizódja jövő szerdán érkezik az M4 Sport csatornájára!

2021. 07. 12. 16:22Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia