Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra pályán a második csapat

Újra pályán a második csapat

Második csapat

Megjelenés: 2024. 01. 11. 15:45Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Kurucsai Milán legénysége is elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra – fotókkal!

Az első csapathoz hasonlóan második együttesünk is tesztekkel kezdte a felkészülést, az NB III-as gárdánkra a hét elején vártak felmérések, míg a hét középétől már a pályán van jelenésük a srácoknak.

A csapat március 3-án, a Martfű otthonában folytatja az NB III Dél-Keleti csoportjának küzdelmeit, az addig tartó nyolchetes időszakban a gyakorlások mellett pedig természetesen edzőmérkőzésnek is szerepelnek a programban.

Együttesünk a tervek szerint öt találkozón méreti meg magát, emellett február 11-től az U19-es csapatunk részt vesz Európa egyik legjelentősebb utánpótlás-tornáján, a Viareggio kupán, ahol tavaly egyedüli külföldi csapatként jutott be a Honvéd-MFA a legjobb nyolc közé és csak szétlövésben maradt alul a Fiorentinával szemben.

„Rendkívül pozitívak voltak az első napok, minden nagy elánnal kezdte a munkát, úgy érzékeltük az edzőkollégákkal, hogy az első hónapokban köszönhetően összecsiszolódtunk, jobban megismertük egymást, ami sokat számít és segíti a közös munkát – mondta Kurucsai Milán vezetőedző. – Mindenki kipihenten, motiváltan érkezett vissza a szünetről, nagy intenzitással zajlanak az edzések. Van már mögöttünk egy félszezon, lefektettük az alapokat azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnénk látni a pályán és mit várunk el egyénileg is a játékosoktól. Szeretnénk még intenzívebb futball nyújtani, ehhez az kell, hogy az edzéseken is ennek megfelelően gyakoroljunk, minden gyakorláson és mérkőzésen nagy intenzitással, maximálisan koncentrációval kell dolgozni, erre van szükség ahhoz, hogy tavasszal előre tudjunk lépni.“


A Budapest Honvéd II tervezett felkészülési mérkőzései

Január 20., szombat, 15:15
Budapest Honvéd II–Spartak Trnava U19 (szlovákiai)

Január 27., szombat, 13:00
Budapest Honvéd II–NK Maribor U19 (szlovén)

Január 31., szerda, 14:00
Budapest Honvéd II–Putnok

Február 3., szombat, 11:00
Budapest Honvéd II–Issimo

Február 24., szombat, 11:00
Budapest Honvéd II–III. Kerületi TVE

2024. 01. 11. 15:45Második csapat

Kapcsolódó hírek

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Vasárnap 11 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában a BKV Előrét fogadja második csapatunk.

2026. 10. 24. | Második csapat

Pontosztozkodás Hódmezővásárhelyen

Pontosztozkodás Hódmezővásárhelyen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszott a Hódmezővásárhelyi FC-vel.

2026. 10. 22. | Második csapat

Hódmezővásárhelyen javítana második csapatunk

Hódmezővásárhelyen javítana második csapatunk

Szombaton 13 órától a Hódmezővásárhelyi FC vendégeként lép pályára második csaptunk.

2026. 10. 19. | Második csapat