Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra százszázalékos

Újra százszázalékos

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 10. 02. 18:16Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hétvégén a Monor ellen Nyitrai Bence is visszatérhet

Hét NB III-as és egy U19-es meccsen lépett pályára eddig a most futó szezonban Nyitrai Bence, aki vasárnap a Monor ellen is segítheti a második csapatunkat, s gyűjthet értékes tapasztalatokat a felnőttek között.

„Egy kisebb betegség miatt ki kellett hagynom az előző két mérkőzést – kezdte a 18 éves középpályás. –Most már viszont száz százalékos vagyok és izgatottan várom a hétvégi összecsapást.”

Nem csoda, hiszen a tavalyi szezonban épp a jelenlegi ellenfél, a Monor ellen debütált az NB III-ban, ami számára kedves emlék marad.

„Hatalmas megtiszteltetés volt már az is, hogy csereként elvittek – mondta Nyitrai Bence. – Amikor melegítesz és meghallod a neved, hogy be kell állnod, egyszerűen felemelő érzés, örömmel teszed és plusz löketet adott nekem a továbbiakra.”

A jelenlegi idénytől viszont Simon Miklós nemcsak csereként, hanem kezdőként is számít a fiatal játékosra, aki gyerekkora óta erősíti a Honvédot, azonban most már hétről hétre a felnőttek között léphet pályára.

„Annak ellenére, hogy az első pár meccsen is jöttek az eredmények, fel kellett még vennünk a bajnokság ritmusát, de ez szerencsére hamar sikerült – folytatta Nyitrai Bence. – Minden adott ahhoz, hogy jó formába lendüljünk és minél több győzelmet gyűjtsünk be.”

Kezdve akár a hétvégi Monor ellen találkozón, a Pest megyei együttes legutóbbi négy mérkőzésén maradt nyeretlen, azonban Nyitrai nem szeretné lebecsülni Fehér Ádám tanítványait, elismerően beszélt róluk, viszont természetesen motivált a vasárnappal kapcsolatban.

„Rendkívül szervezett és jó ellenféllel fogunk játszani – jelentette ki fiatal játékosunk. – Nagyon stabil gárdáról van szó, viszont a Honvéd második csapataként nem lehet más célunk, mint győzni, ennek tudatában lépünk majd pályára és a három pont megszerzése mellett még jó játékot is szeretnénk nyújtani.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 10. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–Monor

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Október 3., vasárnap, 11:00

V.: Zimmermann Márió

2021. 10. 02. 18:16Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések