Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Utánpótlás eredményeink

Utánpótlás eredményeink

Akadémia

Megjelenés: 2024. 10. 01. 22:49Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

U19-es és U16-os csapatunk is fölényes győzelmet aratott a hétvégén.

U14 kiemelt bajnokság 5. forduló:
Budapest Honvéd FC - MTK Budapest 0-3 (0-2)
Gólszerzők: Masszi (15.), Malomsoki (27.), Palást (50.)

Szamosi Tamás vezetőedző értékelése a mérkőzés után: „A mérkőzésen végig dinamikusan futballozó ellenfelünk, kihasználva egyéni hibáinkat, megérdemelten nyerte meg a találkozót.“

U15 kiemelt bajnokság 5. forduló:
Budapest Honvéd FC - Vasas Kubala Akadémia 0-2 (0-1)
Gólszerző: Boda (19., 42.)

Körtvélyesi István vezetőedző értékelése: „A mérkőzésen végig kiegyenlített volt a játék, mindkét csapatnak volt jó és rosszabb periódusa. A támadó zónába mi több alkalommal jutottunk el, de ott sajnos teljesen ötlettelen, befejezés nélküli játékot nyújtottunk. Kevés volt a labda nélküli mozgás, illetve átmenetben nem tudtuk birtokolni a labdát, sok volt a technikai hiba, és a döntések is rosszak voltak. Döntő szituációkban hibáztunk az ellenfél és a saját kapunk előtt, így megajándékoztuk a Vasast a győzelemmel.”


U16 kiemelt bajnokság 5. forduló:
Várda Labdarúgó Akadémia – Budapest Honvéd FC 2-5 (1-1)
Gólszerzők: Budaházi (5.), Szarvas (46.), ill. För (8., 55., 59., 71.), Varga (76.)

Petrók Viktor vezetőedző értékelése a mérkőzés után: „Kétszer fordítottunk hátrányból, jól reagáltunk ezekre a helyzetekre. Az eredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét, voltak időszakok, amikor nem tudtuk azt játszani, amit szeretnénk. Labdabirtoklásban bátrabban, kezdeményezőbben és türelmesebben kell játszanunk, hogy jobban tudjuk kontrollálni a mérkőzéseket.”


U19 kiemelt bajnokság 5. forduló:
Budapest Honvéd FC – UTE 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Gáspár (45.), Kecskés (73.) 

Takács László vezetőedző értékelése: „Egy focizni akaró ellenféllel találkoztunk, ami azt hozta magával, hogy egy intenzív meccset tudtunk játszani. Az első félidő nagy részében sikerült kontrollálni a játékot, megvoltak a lehetőségeink, hogy megszerezzük a vezetést, ez végül a játékrész utolsó percében sikerült. A második félidőben az Újpestnek is volt lehetősége az egyenlítésre, kapusunk kétszer is bravúrral védett. Egy baloldali támadás végén sikerült megszerezni a második gólunkat, amivel lezártuk a meccset. Összességében megérdemelten nyertünk egy jó ellenféllel szemben.”

2024. 10. 01. 22:49Akadémia

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia