Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vagány és karakteres – Videó!

Vagány és karakteres – Videó!

Akadémia

Megjelenés: 2021. 07. 26. 21:25Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Döntetlennel kezdte a Honvéd-MFA a Puskás-Suzuki-Kupát

Címvédő a rekordbajnok ellen – igazi rangadóval, az RC Flamengo–Budapest Honvéd-MFA mérkőzéssel rajtolt el a 14. Puskás-Suzuki-Kupa Felcsúton. Az Öcsi bácsiról elnevezett pályán semmiképp nem várt könnyű feladat a mieinkre, ahogy vezetőedzőnk fogalmazott: a világ egyik futballhatalmának élcsapata ellen kellett helytállni. Megtették!

Bár a versenykiírás szerint 2004-ben, vagy azután született fiatalok vehetnek részt a tornán, a mérkőzés rendkívül férfias csatát hozott, egymást érték a kemény párharcok. De nemcsak a játékvezető sípszavától volt hangos a Váli-völgy, fiatalabb akadémistáink ugyanis dudával, dobbal (nádihegedűvel) hangosan buzdították a kispesti alakulatot, így mindenképp a mieink élvezhették a hazai pálya előnyét, bár a brazil játékosok bemelegítő pogózása is okozott némi derültséget a nézőtéren.

A kétszer harminc perces meccs első félidejében nem igazán kapkodtuk a fejünket a sok helyzettől, viszont a hosszabbításban az MFA-kórus már-már gólt kiáltott Kocsis Gergely kapáslövésénél, középpályásunk csupán néhány centit tévesztett.

A fordulás után feljebb jött a Flamengo, s bizony Schrankó Levente több bravúrjára volt szükség a döntetlen megtartásához, Marcos Vinícius közeli fejesét és távoli tekerését is kiütötte kapusunk.

Ahogy az első játékrészben, úgy a meccs végén is a rendes játékidő letelte után jött el a nagy kispesti esély: Krajcsovics Ábel tört volna kapura, de gólhelyzetben felvágták, azonban a teljesen egyértelmű piros lap elmaradt, a sértett szabadrúgása pedig épphogy kapu fölé szállt.

Küzdelmes mérkőzésen tehát gól nélküli döntetlennel indította az idei Puskás-Suzuki-Kupát a Honvéd-MFA, fiataljaink harciasságára, bátorságára mindenképp büszkék lehetünk, s ha ez a támadóharmadban több jó megoldással párosul, eredményes hét és szép jövő várhat a piros-fekete reménységekre.


PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, B-CSOPORT
CR Flamengo (brazil)–Budapest Honvéd-MFA 0–0 (0–0)
Felcsút, Puskás pálya

V.: Lovas László (Medovarszki J., Albert I.)

Honvéd: Schrankó – Gincsai, Szabó T., Pekár, Nagy Z. – Kocsis G. (Morvai, 47.) – Tarcson (László M., 58.), Szűcs T., Keresztes (Polyák, 58.), Krajcsovics – Ulbert (Dénes A., 40.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – A világ egyik futballhatalmának élcsapata ellen nagyot mentek a srácok, ezzel nemcsak maguknak és a klubnak, de azt gondolom az egész országnak büszkeséget okoztak . Felvállalták a focit, élvezték a játékot, és ami a legfontosabb vagányak, karakteresek voltak. Kedden újra fájni fog, de tudjuk, hogy nagyon megéri!

 

2021. 07. 26. 21:25Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia