Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Végy egy jó kapust!

Végy egy jó kapust!

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 04. 14. 16:45Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Gyetván Márk védéseinek és Simon Benedek góljának köszönhetően tartottuk itthon a három pontot

Az első csapatok múlt heti bajnokija után a második együttesek csaptak össze Kispesten, a Szeged II-t fogadtuk az NB III Dél-Keleti csoportjának 24. fordulójában. A szeptemberi, Szent Gellért Fórumban lejátszott mérkőzéshez (0–0) hasonlóan ezúttal sem született gól az első játékrészben, amihez jócskán hozzájárult kapusunk, Gyetván Márk, akinek már a 2. percben nagyot kellett védenie Pataki Zoltán lövésénél, de a szünetig többször is tesztelték a vendégek az éberségünket.

A 12. percben ismét Pataki próbálkozott, aki 20 méterről végzett el szabadrúgást, a rövid felsőbe tartó lövést Gyetván bravúrral kiütötte. A meccs derekán Dudás Balázs cselsorozata után Stefan Vladul kapott labdát a tizenhatos előterében, a bal alsót vette célba, de Gyetván résen volt. Az első játékrészben rendre mélységi indításokkal próbálkoztunk, a 45. percben dolgoztuk ki az első helyzetet. Benkő László a jobbösszekötő helyéről egészen a kapu előteréig vezette a labdát, Simon Benedekkel kényszerítőzött, majd nyolc méteres lövését blokkolta egy védő.

Két helyen is változtatott a szünetben Kurucsai Milán vezetőedző, ami frissességet adott a csapatnak, energikusabban futballoztunk. Ennek köszönhetően az 56. percben megszereztük a vezetést, Haragos Viktor labdaszerzése után Benkő Lászlónak passzolt, aki a kapu előterében álló Simon Benedeket játszotta meg, csatárunk pedig egyből a jobb alsóba gurított (1–0).

Negyedórával a vége előtt közel volt az egyenlítéshez a Szeged, a vendégek jobb oldali szabadrúgását Bakó László végezte el, aki Stefan Vladult játszotta meg, a hórihorgas center csúsztatott, azonban Gyetván most is a helyén volt, magabiztosan kapcsolta le a középre tartó kísérletet.

A 83. percben szabadrúgáshoz jutott a Szeged, amit ismét Pataki végzett el, a 20 méterről leadott lövését Gyetván bravúrral védte, de továbbra sem lélegezhettünk fel, a 92. percben kétszer is közel állt az egyenlítéshez a Szeged. Előbb Bakó László bombázott a tizenhatos vonaláról, majd a kipattanóba Nemanja Milencovici belsőzött bele, de hiába, kapusunk mindkétszer bravúrral hárított.

Második csapatunk három vereség után nyert, egy hét múlva a negyedik helyezett Körösladány otthonába látogat.

Kurucsai Milán: – Természetesen örülünk a győzelemnek, de nem játszottunk jó meccset. Végig szenvedtünk, a taktikát és a technikai megoldásokat illetően sem voltunk pontosak, azonban a második játékrészben volt egy jobb periódusunk, amikor egy szép gólt is szereztünk. Azt gondolom, hogy a múlt heti teljesítményünk hozott ezen a napon három pontot, szerencsések voltunk, az ellenfél többet érdemelt volna. Tisztán kell látni és beszélni, a győzelem nem minden. Van még hat mérkőzés, mindent bele kell adnunk, bátrabban és fegyelmezettebben kell játszanunk!

NB III, 2023/2024, DÉL-KELETI CSOPORT, 24. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC II–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II 1–0 (0–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Takács Ákos (Urbán, Ifj. Imrő)
G: Simon B. (56.)

Honvéd: Gyetván – Bakó D. (Pintér, a szünetben), Gincsai (Vojtko, 76.), Kaczvinszki, Kis K. (Sebe, 90.) – Kocsis G., Menyhárt, Kalocsány (Hancz, a szünetben) – Haragos, Simon B. (Tóth L., 76.), Benkő
Vezetőedző: Kurucsai Milán

Szeged: Ónodi – Berta, Burai, Sándor, Gyuga – Benyó (Bakó L., 49.), Pataki, Dudás (Milenkovic, 69.) – Nagy D. (Maronyai, 69.), Vladul, Földi (Doncsecz, a szünetben)
Vezetőedző: Bilics Igor

2024. 04. 14. 16:45Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Vasárnap 11 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában a BKV Előrét fogadja második csapatunk.

2026. 10. 24. | Második csapat

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia