Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Vereség a címvédőtől

Vereség a címvédőtől

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 03. 21. 14:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Női együttesünk 4-0-ra kikapott a Ferencvárostól a Kocsis Sándor Sportközpontban a Simple Női Liga 16. fordulójában.

Nem indult számunkra jól a mérkőzés, nagy védekezési hiba volt részünkről, Fenyvesi Evelin már az első percben gól szerzett. (1-0)

A gyors gól után igyekeztünk rendezni a sorokat, mezőnyben kiegyenlített volt a játék, de inkább a Fradi birtokolta többet a labdát. Ezzel együtt sikerült gólt szereznünk, de azt les miatt érvénytelenítették, így a szünetben maradt az 1-0-s hazai vezetés.

A folytatásban a zöld-fehérek fizikálisan fölénk kerekedtek annak ellenére, hogy szerdán kupameccset játszottak. A második félidőben három védős felállásra váltottunk, ezután a Fradi egymás után alakította ki a gólhelyzeteit, a 68. percben Zágonyi Barbara kettőre növelte is a hazaiak előnyét. (2-0)

Nagy területek voltak a védelmünkben, többek között ez okozta azt, hogy a 82. percben Garcia Alesia Mare is feliratkozott a gólszerzők közé (3-0), majd rá két percre Nagy Vanessza is betalált. (4-0) A Fradi több gólt is szerezhetett volna, de kapusunk, Schildkraut Fruzsina remekül védett. Érvényesült tehát a papírforma, a Ferencváros 4-0-ra nyerte a találkozót.

Schildkraut Fruzsina így értékelt a mérkőzés után: „Sajnos nem úgy alakult a meccs, ahogy szerettük volna. Voltak jó pillanataink, de sok hibát is elkövettünk, és végül emiatt nem tudtuk pontot szerezni. Jobban kell koncentrálnunk, hogy legközelebb ne hagyjunk esélyt az ilyen hibákra. Dolgozunk tovább, tanulunk ebből, és igyekszünk a következő meccsen javítani.”

FTC-Telekom - Budapest Honvéd FC 4-0 (1-0)
Budapest Honvéd FC: 
Schildkraut, Thalita, Koszo, Csuhai, Kós, Hrelja, Végh, Kurkutovic, Nádudvari, Váradi, Hajpál
Cserék: Széchenyi, Nagy, Gabona, Szabó, Hortobágyi, Katona, Ramor, Wittner
Vezetőedző: Martin Masaryk

2025. 03. 21. 14:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Női csapatunk a Simple Női Liga 13. fordulójában 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárd FC otthonában.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Középpályásunkkal, Róth Rebekával az MTK elleni rangadóról, a Simple Női Liga új lebonyolításáról, valamint a szombati Szekszárd FC elleni bajnokiról is beszélgettünk.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás