„Játsszatok szívből, egymásért (…) Csak a Kispest” – szűrődtek ki az öltözőből Pisont István szavai, illetve a csapat csatakiáltása néhány perccel a PAFC–Budapest Honvéd FC találkozó előtt. A mieink már úgy futhattak ki a pályára, hogy biztosan az ötödik helyen végez a csapat, motivációnak azonban tökéletesen megtette, hogy sikerrel, ráadásul felcsúti sikerrel zárjuk a szezont.
Persze a házigazda sem csak focizgatni jött, sőt a PAFC a klubtörténelmi bronzéremét és a nemzetközi szereplésért harcolt, s ennek megfelelő lendülettel is kezdte a mérkőzést. Többet volt a labda a mi térfelünkön, az első védést is Tomás Tujvelnek kellett bemutatnia – ami ráadásul komoly bravúr volt –, az viszont látható volt, hogy a hazai védők képtelenek tartani Mayron George-ot. Támadónk remekül kamatoztatta testi erejét, mellette, mögötte pedig Ugrai Roland és Gazdag Dániel várt a gyors ellentámadások lehetőségére.
A félidő derekán aztán jött is a gyors ellencsapás, amihez kellett a tavaly parádés gólt szerző Gazdag Dániel remek csele, majd kiugratása, a passzt kapó Mayron George pedig higgadtan lőtt a hálóba, megszerezve ezzel első kispesti gólját.
S ha már felemlegettük azt a bizonyos novemberi meccset és Gazdag felejthetetlen gólját, akkor hozzátehetjük, hogy ezúttal is mi szereztünk vezetést, azonban ezúttal sem örülhettünk ennek oly sokáig. Tavaly 17, míg most 13 percig voltunk előnyben, igaz, reméltük, hogy a sorminta most Honvéd-sikerrel zárul, és akkor még az egyenlítés is belefér.
A félidő vége aztán ismét a mieinké volt, Batik Bence alig lőtt fölé, Ugrai szabadrúgását pedig Tóth kapus tolta szögletre, gól azonban már nem született.
A térfélcserét követően hasonló mederben ment tovább a meccs, mint az első felvonás nagy része, azaz – a Kispest-tábor biztatása mellett – jobbára a vendégek veszélyeztettek, mi pedig a Mayron George, Kesztyűs Barna csere után a Gazdag, Ugrai párostól várhattuk elsősorban a gólt.
Bár a Fradi vezetése miatt a PAFC az iksszel is bronzérmes helyen állt, a házigazda sem lassított, ahogy mi sem akartuk döntetlennel zárni a szezont. A félidő derekán aztán ismét Tomás Tujvelre volt szükség, a harmadik védését bemutató kapusunk bravúrral ütötte ki Nagy Zsolt lövését, majd Ivan Lovric mentett szögletre.
A hajrára Moutari Amadou érkezett, előtte pedig Ugrai Roland szabadrúgása kisebb, majd szöglete nagyobb riadalmat okozott, utóbbinál azonban Tóth kapus odaért a rövid felső sarok felé tekeredő labdára. Támadónk továbbra is bátran tüzelt, a 77. percben remekül csapódó távoli lövése zúgott el a léc felett, helyzetből tehát nem volt hiány.
Győztes gólból viszont igen. A 83. percig…
Ekkor ugyanis a PAFC kontrázhatott, a jobbösszekötő helyén robogó Slagaveer pedig kilőtte a jobb felső sarkot.
A hátralevő szűk tíz percben ugyan még próbálkoztak a mieink, azonban nem tudtunk már egyenlíteni, így a novemberi győzelem és a februári döntetlen után ezúttal sajnos vereséget szenvedtünk a Puskás Akadémiától.




