Lendva után ezúttal Kispesten mérkőztünk meg a horvát NK Varazdin együttesével, s amíg a nyári találkozón gól nélkül maradtunk, ezúttal már a negyedik percben betaláltunk. Nikola Mitrovic passzolt Zsótérhoz Donáthoz, aki a védők között kilépő Nenad Lukichoz játszott, támadónk pedig 14 méterről higgadtan gurított a jobb alsó sarokba.
A nyolcadik percben aztán már a mi kapunk előtt adódott veszélyes helyzet, Tomás Tujvel azonban szépen védett, majd jobbára mezőnyjáték zajlott a 4x30 perces találkozón. Az első „negyed“ hajrájában aztán előbb egyenlített a Varazdin, majd a vezetést is megszerezte, sőt, mint bő másfél órával később kiderült, Michele Sego látványos lövése a győzelmet is jelentette a vendégeknek.
A folytatásban jobbára a küzdelem dominált, nagy csatát vívtak egymással a felek, a kapuk azonban alig forogtak veszélyben, Tomás Tujvelnek és a korábban Magyarországon is megforduló Bozidar Radosevicnek inkább a lábbal való játékára volt szükség, s nem a kesztyűs kezeikre.
A mieinknél a kezdő tizenegyben kapott helyet a 17 esztendős Menyhárt Barnabás, aki először lépett pályára az első csapatban (második együttesben 19 NB III-as találkozón edződhetett a fiatal szélső), aki bátran, lendületesen futballozott, próbálta minél jobban felvenni a ritmust, s nem vallott szégyent.
A terveknek megfelelően 60 perc után sort cserélt Dean Klafuric (akárcsak honfitársa és kollégája, Marko Kovacevic), aki a második felvonásban adott lehetőséget Átrok Zalánnak és Krajcsovics Ábelnek, kapunkat pedig ezúttal is Dúzs Gellért védte. Nem mindenkinek jutott azonban egyórányi játék, Richie Ennint ugyanis bokasérülés miatt kellett lehozni a 82. percben, kanadai támadónkat Boubacar Traoré váltotta. (A meccset kihagyta Bocskay Bertalan, a Lokomotiva Zagreb ellen lecserélt Tamás Krisztián, az izomsérülés miatt hiányzó Keresztes Noel, a beteg Brandon Domingues és a rehabilitációs munkát végző Jairo Samperio.)
A 85. percben Átrok Zalán lőhetett a tizenhatoson kívülről, labdája azonban mellément, majd jött a negyedik negyed, amikor Dúzs Gellért mutatott be egy szép védést, illetve egy vétlen Oliver Zelenika, Boubacar Traoré ütközést követően hordágyon kellett levinni a vendégek kapusát, akinek ezúton is jobbulást kívánunk!
A találkozó végül 2–1-es vendégsikerrel zárult, az ünnepeket követően pedig folytatódhat a felkészülési a január végi bajnoki rajtra.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD FC–NK VARAZDIN (horvát) 1–2 (1–2, 1–2, 1–2)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött
V: Erdős József (Vígh-Tarsonyi G., Horváth Z.)
G: Lukic (4.), ill. Teklic (27. – tizenegyesből), Sego (29.)
Honvéd. 1. félidő: Tujvel – Doka, Klemenz, Cirkovic, Lovric, Kerezsi – Kocsis D., Mitrovic, Zsótér, Menyhárt – Lukic. 2. félidő: Dúzs – Jónsson, Szabó A., Prenga, Capan, Eördögh – Krajcsovics, Gomis, Plakushchenko, Átrok – Ennin (Traoré, 82.)
Vezetőedző: Dean Klafuric
Varazdin. 1. félidő: Radosevic – Ba, Jelenic, Stanic, Kolaric – Teklic, Pilj, Brodic, Puclin – Peric, Sego. 2. félidő: Zelenika (Radosevic, 106.) – Stolnik, Katanec, Skaricic, Urata – Lusavec, Tezak, Mitrovski – Herrera, Banovec, Vugrinec
Vezetőedző: Mario Kovacevic





