Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Veretlen félév

Veretlen félév

Akadémia

Megjelenés: 2022. 12. 13. 13:08Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Nem talált ősszel legyőzőre Bogdánfi Márton csapata

Kiszolgálva a szurkolókat, mérkőzésre kilátogató szülőket (és az akadémia munkatársait, akik szép számban tekintették meg a bajnokit), ismét nagy különbségű győzelmet aratott Bogdánfi Márton csapata, amely a szezonban már negyedszer nyert legalább három góllal. U15-ös keretünk fiatal mestere ezzel elmondhatja magáról, hogy csapata az őszi idényben nem talált legyőzőre, hiszen 11 találkozón mindössze három döntetlen van a fiatalok neve mellett, a többi kizárólag sikert hozott.

Hasonlóan örömteli számadat, hogy a bajnokság legjobb védelme is a miénk, hiszen egy híján egy tucat forduló alatt hat gólt kaptunk és 25-öt rúgtunk. A listavezető DVSC mögött mindösszesen négy pont a hátrányunk, így bizakodva tekintünk a 2023-as folytatásra.

Bogdánfi Márton: – Az öt fiatallal kiálló, tisztességgel küzdő pécsi csapat ellen könnyed sikert értünk el. Örülök, hogy veretlenül zártuk az őszt, már most várom a fiúkkal a jövő évet. Kellemes ünnepeket és jó pihenést kívánok mindenkinek!

U15 KIEMELT BAJNOKSÁG, 11. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–PMFC 6–0 (4–0)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Ifj. Czakó Tibor (Busai, Horváth)
G: Kecskés (6.), Gyebróczki (15., 21.), Lakatos (23.), Balázs T. (64.), Kiss G. (76.)

Honvéd-MFA: Monoki (Tarnóczi, 67.) – Rankó (Milicz, 57.), Pleskó, Lakatos, Ujváry (Kőszegi-Hoffmann, 52.), Miták, Hecler (Nyers, a szünetben), Petrók, Gyebróczki (Balázs T., a szünetben), Kecskés (Kiss G., a szünetben), Kapitány (Schön B., 52.)
Vezetőedző: Bogdánfi Márton

2022. 12. 13. 13:08Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia