Folytatták a felkészülést a bajnokságra utánpótlás–korosztályaink, amelyet az elmúlt héten öt találkozót játszottak és ezeken veretlenek maradtak.
Az U17-es csapat hazai pályán fogadta a szlovén Maribort, amelyet 1–0-ra vert Nagy Marcell tizenegyesével. Az U16-os és az U14-es csapat a horvát NK Varazdin otthonában vendégeskedett, mindkét korosztály 1–1-s döntetlent játszott, az U16 gólját Meskó Márk, az U14-ét Vérten Martin szerezte.
Korosztályos csapataink közül az U15 duplázott a múlt héten, együttesünk először szerdán a Budai FC SE-vel csapott össze, melyet 4–0-ra győzött le (érdekesség, hogy mind a négy gólunk a második játékrészben született), majd a Slovan Bratislavához utazott, amellyel 3–3-as döntetlent játszott. Utóbbi összecsapáson is a második félidőben találtak be a mieink, ekkor negyedóra alatt háromszor is mattoltuk a szlovák védelmet. A mérkőzés történetéhez hozzátartozik, hogy az első félidő 35. percében a nagy szél miatt félbeszakadt, majd 40 percnyi kényszerszünet után az elsőhöz hasonlóan, 35 perces második játékrésszel zárult.
U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–NK MARIBOR (szlovén) 1–0 (1–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
G: Nagy M. (15. – tizenegyesből)
Honvéd: Papp L. – Szvétek, Szabó Á., Joó – Bencsetler, Nagy M., Gáspár D., Kovács B., Seres – Alarishi, Nyers
Cserék: Lipóczi (kapus), Birtalan, Petrók, Oros-Kovács, Igricz, Acsai D., Milicz, Szelényi, Kecskés
Vezetőedző: Bene Ferenc
Bene Ferenc: – Extrém szélben zajlott a mérkőzésünk, ez nagyon rányomta a bélyegét a találkozóra. A múlt heti figyelmetlenségek ezen a mérkőzésen nem voltak tapasztalhatóak, örülök neki, hogy a játékosok végig győztes mentalitással futballoztak, és az utolsó pillanatokig mindent megtettek a csapatért. Minden nemzetközi mérkőzés tartogat olyan mentális kihívásokat, amelyek a „magyar-magyar" edzőmeccseken nincsenek meg, pontosan ezekért a kihívásokért szeretnénk minél több hasonlón részt venni. Sokat léptünk előre a múlt héthez képest, de sokat kell még fejlődnünk, különösen a labdaszerzés utáni megoldásainkkal voltak gondok. Viszont az irreális viszonyok ellenére több nagyon gyors és tetszetős akciót vezettünk, és a támadóink sokszor kerültek helyzetbe, ami a felkészülés mostani szakaszában nagy érték!
U16-OS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK VARAZDIN (horvát)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (0–0)
Varasd, Horvátország
G: Meskó (70.)
Honvéd: Monoki – Merkl, Manzella, Rankó, Csörgő – Meskó, Schön B. – Ujváry, Kobela, Komlósi – Kis A.
Cserék: Tarnóczi (kapus), Acsai, Horváth Á., Miták, Kapitány, Reményik, Giuliani, Kovács E.
Vezetőedző: Märtz Márk
Märtz Márk: – Vegyes érzéseim vannak a mérkőzést illetően. Pozitívum, hogy a találkozó nagy részében domináltuk a labdás játékot, láttam a törekvést, tudatosságot azokban az elemekben, amiket az edzéseken gyakoroltunk, viszont a megvívott párharcainkban ma kevésbé voltunk élesek. Fontos a felkészülés ezen szakasza és a nemzetközi mérkőzések is fontosak, hiszen ezek által láthatjuk, hogy mik azok a hiányosságaink, amelyek a hazai mezőnyben még elférnek, de az ilyen meccseken már kevésbé.
U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 3–3 (3–0)
Pozsony, Szlovákia
G: Érsek (42.), Varga Z. (55., 57.)
Honvéd: Liziczay – Balázsi, Ferencz, Martin Á., Varga Z. – Csákány, Schwarcz – Kayali, Bogdán, Shodunke – För
Cserék: Jakab (kapus), Kralicsek, Russnák, Varga-Sós, Szőke, Domján, Happe, Érsek, Andrejszki
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Bogdánfi Márton: – Finoman szólva szeles meccset játszottunk, ami félbe is szakadt, mert a vasból készült labdafogót bedöntötte a nagy szél a pályára. Ennek ellenére csapatom ma karakterből jelesre vizsgázott, olyan erényeket csillogtatott meg, amikről nap, mint nap beszélünk a játékosokkal, örömteli volt ezt viszont látni!
U15-ÖS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–BUDAI FC SE 4–0 (0–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
G: Varga K. (tizenegyesből – 50., 74.), Ciaramella (58.), Shodunke (68.)
Honvéd: Liziczay – Kralicsek, Schwarcz, Martin Á., Varga-Sós – Csákány, Domján – Andrejszki, Bokor, För – Érsek
Cserék: Kayali, Ferencz, Russnák, Varga Z., Bogdán M., Schmél, Varga K., Shodunke, Ciarmella
Vezetőedző: Bogdánfi Márton
Bogdánfi Márton: – Nagyon jó edzőmeccset játszottunk a Budai FC-vel, ellenfelünk fegyelmezetten, sokat futva védekezett, szép feladat volt feltörni őket. Sokszor lassan járattuk a labdát és türelmetlenek is voltunk, az első félidőben nem sok lehetőséget alakítottunk ki. A másodikban kicsit elfáradt az ellenfél és ott már nagyobb nyomást tudtunk rá helyezni, aminek köszönhetően jöttek a gólok is.
U14-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK VARAZDIN (horvát)–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (1–0)
Varasd, Horvátország
G: Vérten (70.)
Honvéd: Czinki – Varga B., Halgas, Demeter – Kardos, Hegyes, Schmél – Kincses, Solymos K., Huszár
Cserék: Mácsik (kapus), Völgyi, Solymos G., Kollár, Paucsics, Vérten, Kenderesi
Vezetőedző: Fűzfa Gergely
Fűzfa Gergely: – Rendkívül hasznos, jó iramú nemzetközi mérkőzést játszottunk egy fizikálisan erős, sok párharcot kereső ellenfél ellen. Az első félidőben nem voltunk elég hatékonyak a támadó harmadban, ezért kevés veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára. A második félidőben már több beadásunk és kapura lövésünk is volt, amiből az egyiket gólra is váltottunk, valamint több helyzetet is sikerült kialakítanunk. Az ilyen és ehhez hasonló nemzetközi mérkőzések nagyban segítik a srácok fejlődését!



.jpg)


