Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Volt tartása a csapatnak

Volt tartása a csapatnak

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 12. 03. 21:09Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hátrányból álltunk fel, több lehetőséget alakítottunk ki, de végül be kellett érnünk a döntetlennel

Korán vezetést szerzett a vendég BVSC a Bozsik Arénában, ahol csapatunk a hajrában, Kerezsi Zalán révén tudott egyenlíteni, a találkozót követően így értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.

„Nem indult jól számunkra a mérkőzés, elcsúszott a védőnk, az ellenfél belőtte a helyzetet, ez benne van játékban. A kapott gól meg is fogott minket, volt még lehetősége a BVSC-nek, de aztán ennyi. Az első félidő második felében már uraltuk a meccset, az ötösig elvittük a labdát és voltak lehetőségeink, még ha ezek nem is voltak nagy helyzetek. A második felvonásban egyértelműen mi uraltuk a játékot, ha kicsit korábban tudtunk volna egyenlíteni, talán meg is nyerjük a meccset. Számtalan lehetőségünk volt, felesleges lenne számonkérni két tizenegyest a bírón, mert a játék az ilyen. A srácok mindent egy lapra feltéve támadtak, sőt, az egyenlítés után volt még egy meccslabdánk. Tartása volt a csapatnak, hátrányból állt fel, igaz, a kapott és a lőtt gól között sok idő telt el. Amikor gólt kapsz, akkor nem kell így összeesni, akkor is futballozni kell, sőt, még egy kicsit jobban. A legutóbbi, gyirmóti találkozó után ez a második meccsünk, ahol a végén üres kapus helyzetet puskáztunk el, pedig bárhogy játszol, ha adja a sors a lehetőséget, akkor a gyilkos ösztönből ki kell használni ezeket. Sok a sérültünk, az előző héthez képest Adorján Krisztiánra, Holman Dávidra és Kálnoki-Kis Dávidra sem számíthattam, a pályán lévők megoldották, amit kellett, jó dolgokat csinálnak, de még fiatalok. Próbáljuk őket segíteni, fontos, hogy felelősséggel focizzanak, mindent megtettek, a képességeik is megvannak, igaz, a hiba is benne van még a játékukban. Az mindenképpen pozitívum, hogy be tudtuk darálni a BVSC-t, előttünk adódtak helyzetek, és tudom, az eredmény számít, de le a kalappal a srácok előtt. És sok sikert kívánok kollégámnak, Szekeres Tamásnak, aki most kezdte el a felnőtt edzősködést!“

2023. 12. 03. 21:09Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat