Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
48 év, 75 meccs

48 év, 75 meccs

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Érdekességek a ZTE elleni párharc történelméből

Az OTP Bank Liga 31. fordulójában Zalaegerszegen lépett volna pályára a Budapest Honvéd, ám a koronavírus-járvány miatt ezt a találkozót is el kellett halasztani, ezért az elmaradhatatlan meccsek előtti beharangozónk is ezért eltér a szokásostól.

Az ellenfél

A Zalaegerszegi Torna Egyletet (ZTE) 1920-ban alapították. Először fekete-fehér, később zöld-fehér, majd az ötvenes évektől kék-fehér volt a klub színe. A ZTE 1972-ben került fel először az NB I-be.

A kezdet

Az 1972. november 18-i első találkozóról finoman szólva sem ápolunk szép emlékeket. Már az előjelek is vészjóslóak voltak. A meccs előtt hatalmas, orkánszerű széllel kisért zápor zúdult Zalaegerszegre. A nézőtérről, bár teljesen megtelt, a vihar miatt több ezren hazamentek. Egy ideig még a mérkőzés megrendezése is kérdéses volt. A pályaviszonyokhoz jobban alkalmazkodó újonc zalai együttes csúnya, 4–1-es vereséget mért a mieinkre. A zalaiaknál játszott, sőt gólt is szerzett az a Tóth Gyula, aki 6 évig Kispesten futballozott.

Szűk fél év múlva, 1973. március 4-én Kispesten került sor a visszavágóra. A kispesti közönség nem felejtette el az őszi fiaskót, és a csapatban is benne volt a reváns vágya. A kilátogató 10 ezer néző nem is csalódott, mert a Honvéd nagyszerű, látványos játékkal alaposan megszórta a kék-fehéreket. Kocsisék villámrajttal indultak, a 6. percben Kozma, a 10. és a 20. percben Pusztai vette be a vendégek kapuját. Kozma még a szünet előtt újabb gólt lőtt. A második félidőben a kispestiek a látványos futballt választották, így erre a játékrészre „csak” két gól jutott Kozma és Pintér jóvoltából. Az őszi meccsen Kocsis Lajos sok kritikát kapott, nos a tavaszi találkozón nyújtott teljesítményére még a legkényesebbeknek sem lehetett panaszuk. Kocsis bár gólt nem szerzett, de igazi karmesterként irányította a csapatot, alakításai élményszámba mentek. A kispesti karmester őrzését Szőcs János a ZTE mestere Molnár Lászlóra bízta. A zalaiak védője azonban nem bírt a kispesti közönség kedvencével, pedig a kis Kocsis nem volt ismeretlen a számára, hiszen négy évig együtt játszottak a Honvédban.

Nézőszám

Az első találkozót a rossz időjárás ellenére 8 ezer néző látta, a második, kispesti meccsen 10 ezer néző volt. A párosítás történetében 13 alkalommal érte el, vagy haladta meg a tízezret a nézőszám. 1973 őszén, Zalaegerszegen voltak a legtöbben, a 18 ezer néző 4–0-s kispesti győzelmet láthatott. A negatív csúcs 1000 néző volt ez a szám öt alkalommal fordult elő. Az eddigi 75 találkozót 380 811 néző látta, ami 5077 fős átlagot jelent.

Mérleg

Az eddig 75 bajnoki mérkőzés mérlege számunkra kedvező, 37 kispesti, 22 zalaegerszegi győzelem mellett 16 döntetlen született. A gólok tekintetében is jól állunk 120 kispesti gólra 87 zalai válasz érkezett.

Góllövőlista

A párosítás góllövőlistáját Kozma Mihály vezeti 12 góllal, két találattal megelőzve a ZTE legjobb gólvágóját, Kenesei Krisztiánt. A harmadik helyen Waltner Róbert áll 7 találattal.

Stadionok

A párharcnak eddig 5 helyszíne volt. Az idegenbeli meccsek mindig a ZTE-pályán voltak. A hazai meccseknek azonban négy stadion adott otthont. A Bozsik Stadionon kívül egy-egy alkalommal a Fáy utcában, Csepelen és az Új Hidegkuti Stadionban fogadtuk ellenfelünket.

Eredmények

A leggyakoribb eredmény az 1-0, ilyen különbséggel a Honvéd 12, a ZTE 4 alkalommal nyert. A döntetleneknél az 1–1 a favorit, hétszer végződött ilyen eredménnyel a párharc.

Jubileumi meccsek

1. meccs: 1972.11.18.: ZTE–Bp. Honvéd 4–1

10. meccs: 1977.03.05.: Bp. Honvéd–ZTE 1–0

50. meccs: 2001.05.26., Kispest-HFC–ZTE 1–1

75. meccs: 2020.02.08., Budapest Honvéd FC—ZTE 2–0

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub