2017-ben az utolsó, a 33. fordulóban, dőlt el a bajnoki cím sorsa a Videoton és a Budapest Honvéd között, ezért a mérkőzés joggal kapta „bajnoki döntő” elnevezést.
Marco Rossi együttesének remek őszi szereplését, fantasztikus tavaszi menetelés követte, így az utolsó fordulóban Kispesten akár egy döntetlennel is bajnok lehetett a kispesti együttes. A tétnek megfelelően óriási volt az érdeklődés a meccs iránt. A stadionban ott voltak a korábbi kispesti játékosok, mindenki, aki kötődött a piros-fekete színekhez. Az évforduló kapcsán összegyűjtöttük a nagy nap emlékezetes momentumait.
A nap lehetetlensége, meccsnapon belépőjegyhez jutni a bajnoki döntőre. Napokkal a mérkőzés előtt minden jegy elfogyott – háromszoros túljelentkezés volt –, a lelátón 8516 néző szorongott.
A nap mondását a meccs előtt Marco Rossitól hallottuk: „Ha istennek van ideje a labdarúgással, azon belül is a Honvéddal foglalkoznia, akkor a Honvédnak kellene nyernie a bajnokságot. Meg kell szereznünk az aranyérmet, bármi áron!”
A nap jóslatát a kispesti közönség szolgáltatta, amikor már a meccs előtt énekelték:
„Mindenki tudja már, hogy Eppel a gólkirály!”
A nap legviccesebb jelenetét, a színészi babérokra törő fehérvári légióstól, Danko Lazovictól láthattuk, amikor egy ütközés után előadta a „lazac halála” című jelenetét.
A nap legboldogabb pillanata a meccs 59. perce, amikor Ikenne-King nagyszerű beadását Eppel Márton a rövid oldalon, egy védővel a nyakán lőtte a bal alsóba!
A nap repülését Marco Rossitól láttuk, amikor a meccs után a játékosok a levegőbe dobálták az olasz mestert.
A nap bírálatát, a Honvéddal két bajnoki címet szerző Esterházy Mártontól hallottuk: „Ilyen neveletlen dolgot még nem láttam, hogy az ezüstérmes nem gratulál a győztesnek! Bizony van még mit tanulni az olasz, spanyol, angol csapatoktól, ahol bizony a vesztes sorfalat áll a bajnokcsapatnak.”
A hősök névsora: Videotont legyőző Budapest Honvéd kapuját a „tizenegyesölő” Gróf Dávid védte. A három belső védő, a Mezőkövesdnek álomgólt lövő akadémistánk Bobál Dávid, a csapatkapitány Djordje Kamber és a meccs mentését bemutató, szintén Kispesten nevelkedett Baráth Botond. Az akadémistáktól hemzsegő középpályát a fáradhatatlan örökmozgó Nagy Gergő, a technikás, ma már válogatott Gazdag Dániel, az előző fordulóban Debrecenben három gólt szerző Koszta Márk, a két évvel később gólkirályi címig jutó Holender Filip, valamint a gólpasszt adó Ikenne-King alkották. Elől az év gólját szerző, gólkirály Eppel Márton, mellette Davide Lanzafame, aki azóta kétszer is elnyerte a gólkirályi címet.
Csereként a leghűségesebb légiósunk Ivan Lovric, a közönségkedvencé vált Zsótér Donát, és a Ferencvárosnak szemtelen gólt lövő Dusan Vasziljevics állt be.
A nap legpechesebb játékosa Hidi Patrik volt, aki sérülés miatt nem játszhatott a bajnoki döntőn.
A nap csalódása, amikor az ünneplés pillanataiban kiderült, hogy júniustól már nem Marco Rossi a Honvéd vezetőedzője.
OTP BANK LIGA, 33. FORDULÓ. 2017. MÁJUS 27., SZOMBAT, 19:00
Budapest Honvéd–Videoton FC 1–0 (0–0)
Bozsik Stadion, 8516 néző
Vezette: Bognár Tamás (Buzás B., Szert B.)
Gólszerző: Eppel (59.)
Sárga lap: Lanzafame (41.), Lazovics (41.), Zsótér (68.), Vasziljevics (83.), Vinicius (93.)
Honvéd: Gróf – Bobál D., Kamber, Baráth – King (Lovric, 76.), Nagy, Gazdag (Zsótér, 59.), Koszta (Vasziljevics, 81.), Holender – Eppel, Lanzafame.
Vezetőedző: Marco Rossi
Videoton: Kovácsik – Szolnoki (Géresi, 62.), Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Varga J. (Maric, 87.), Pátkai (Hadzic, 72.), Suljic – Lazovics, Scsepovics.
Vezetőedző: Henning Berg





