Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Brazil mesterötös

Brazil mesterötös

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 04. 15. 17:15Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Tovább menetel a listavezető női csapat

11–0-s sikerrel folytatta hét meccs óta tartó győzelmi sorozatát a női együttes. A lányok a 11., ősszel 8–1-re legyőzött BVSC-Zugló gárdáját fogadták utánpótlásközpontunkban, s már az ötödik percben 2–0-ra vezettek Josilene Matos találataival, és ez még csak a „bemelegítés“ volt. Csapatunk a szünetig tovább nyolc gólt szerzett, brazil szélsőnk a találatok felét jegyezte, mellette Sipőcz Virág és Szabó Jázmin duplázott, míg Katona Katinka és Nádudvari Anna egyszer zörgette meg a hálót.

A folytatásban kevésbé pörögtünk fel, egyedül Josilene Matos vette be a kaput, aki így a 66. percben mesterötöst ért el, négy meccs után már nyolc találatnál jár és fellépett a házi góllövőlista negyedik helyére.

A következő fordulóban Jánoshalmára utazunk, ahol a kilencedik helyen álló Arany Bácska Egyesülettel mérkőzünk meg.

Martin Masaryk: – Kimondottan jól futballoztunk az első félidőben, lendületesek voltunk, korán gólokat szereztük és gyorsan el is döntöttük a találkozót. A második játékrészben kényelmesen játszottunk, láthatóan elégedettek voltunk az eredménnyel, lassan járattuk a labdát, nem voltunk elég rámenősek, amit egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. Nehéz meccsek várnak ránk, ha sikeresek akarunk lenni, akkor az elsőtől az utolsó percig kell hajtanunk!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 16. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–BVSC-ZUGLÓ 11–0 (10–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Tasnádi Dávid (Jávorka, Csorba) 
G
: Matos (4., 5., 33., 37., 66.), Sipőcz (12., 39.), Szabó J. (15., 35), Katona (31.), Nádudvari (44.)

Honvéd: Pasar – Pozsár, Sipőcz, Ambach (Nagy E., a szünetben), Matos, Szabó J. (Kós, a szünetben), Dénes, Hortobágyi, Katona, Nádudvari, Hajpál (Wittner, 61.)
Vezetőedző: Martin Masaryk

2024. 04. 15. 17:15Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub