Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élbolyban zárt a Honvéd II – Videó!

Élbolyban zárt a Honvéd II – Videó!

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 05. 21. 22:12Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A PTE-PEAC elleni döntetlennel az ötödik helyen fejezi be második csapatunk a bajnokságot

Tikkasztó nyári hőségben játszotta idénybeli utolsó mérkőzését második csapatunk Kispesten a PTE-PEAC együttese ellen. A Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban rendezett meccsen 0–0-s eredmény született, az egész találkozóra jellemző volt a kemény, párharcokkal tarkított játék, a kapukig kevésszer jutottak el a felek.

A legközelebb a vezetéshez a 66. percben jártunk, László Máté beívelését követően kavarodott Szamosi Ádám elé a labda, aki be is vette a pécsiek kapuját, de a partjelző lesnek ítélte meg a helyzetet, így a találat nem volt érvényes. Egy perccel később sem kellett sok, ekkor Viacheslav Kulbachuk ívelt középre egy pontrúgásból, a labda pedig Fábiánkovits István elé került, de csatárunk centikkel elvétette a jobb alsó sarkot.

Ugyan a mezőnyfölényünk megmaradt, de kevesebb helyzetet dolgoztunk ki a fennmaradó időben, a Pécs pedig harcosan tartotta magát, így a találkozó végére is marad a gól nélküli döntetlen. A hármas sípszó pedig azt jelentette, hogy véget ért második csapatunk számára a 2022/2023-as idény. Fiataljaink az ötödik helyen zártak az NB III Közép csoportjában, ezzel pedig az MTK II a mieinké lett a Közép csoport második legjobb második csapata.

Szamosi Tamás: – Nagyon sikeres és élményekkel teli útnak a végére értünk, ez az ötödik hely kiemelkedően jó eredmény egy ilyen fiatal kerettel. Hálás vagyok a stábomnak a rengeteg segítségért és nyilván valóan a játékosoknak az idényen át tartó teljesítményükért. Csak remélni tudom, hogy sikerült átadnom abból a szakmai tudásból, ami bennem rejlik és magamból ez alatt az egy év alatt. Bízom benne, hogy sikerült néhány fiatal labdarúgónak megmutatni azt, hogy mi is az a felnőtt futball!

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 38. (UTOLSÓ) FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–PTE-PEAC 0–0
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Drabon Barnabás (Molnár I., Imrő J.)

Honvéd: Gyetván – M. Zrnic (Kozma, R., 79.), Kocsis G., Szamosi Á. (Lajcsik, 79.), Zsigmond, P. Zrnic (Kruppai, 79.), – Polák (Czenky, 89.), Kulbachuk – Njamculovic (Tarcson, 61.), Fábiánkovits, László M.
Vezetőedző: Szamosi Tamás

PTE-PEAC: Győri – Than, Bozóki, Temesvári, Hawkins (Bischoff, 82.), Keresztes Z. (Makai, 61.), Berdó, Kása (Varga B., 74.), Forró, Miltner (Bohata, 61.), Bachesz (Wieland, 82.)
Vezetőedző: Lőrinc Antal

2023. 05. 21. 22:12Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia