Amikor beálltál a Kozármisleny elleni mérkőzésen, eszembe jutott egy tavaszi beszélgetés, az U17-es csapat Újpesttel vívott találkozója után, amelynek szintén a Bozsik Aréna adott otthont. Emlékszel rá, hogy mit mondtál akkor?
Különleges élmény, nagyon jó érzés volt belépni a stadionba úgy, hogy játékosként lehetek ott, nem pedig nézőként.
S hozzátetted, hogy szurkolókkal a lelátón biztos még jobb lesz.
És ez pontosan így is volt, ahogyan azt megtapasztalhattam a Kozármisleny ellen, amikor először játszhattam tétmeccset az első csapatban. Pár hónapja még az U17-es gárdában szerepeltem, most pedig a nagyok között, hatalmas büszkeség számomra.
Erős hét van mögötted, hiszen múlt szerdán dupláztál az NB III-ban, vasárnap debütáltál az első csapatban, majd az U18-as válogatottal utaztál Észak-Macedóniába.
Valóban jó napok vannak mögöttem, hiszen egyrészt sikerült két gólt lőnöm a Füzesgyarmat otthonában, míg a Kozármisleny ellen kis híján gólpasszt adtam. Sajnos vereséggel debütáltam, egészen más lett volna az érzés, ha nyerünk is, annak azonban mindenképpen örülök, hogy bemutatkozhattam. Ami a válogatottat illeti, a szerdai meccs előtt volt egy kisebb betegségem és az orvosi stáb úgy döntött, hogy inkább hagyjam ki a barátságos mérkőzést. Sajnáltam, de ott voltam a társakkal, segítettem őket, amiben csak tudtam.
A debütálás egyébként már a fent említett beszélgetésben is szóba került, hiszen kiemelted, szeretnél minél hamarabb bemutatkozni az első csapatban.
Szerencsére most el is jött ez a pillanat, ami nagy lépés a karrieremben. Három év kellett ahhoz, hogy az akadémiára érkezesemtől eljussak az első csapatig, nagyon örülök, hogy ez megtörténtét, most pedig már arra koncentrálok, hogy szeretnék minél többször szóhoz jutni az első gárdában.
A Bozsik Aréna mellett még egy párhuzam az április és az augusztusi mérkőzések között, hogy mindkettőn ott volt a keretben jó barátod, Kaczvinszki Dominik is.
Ami nagyon nagy segítség volt, örültem is neki. Beszélgettünk arról is, milyen jó lenne, ha esetleg egyszerre állhatnánk be az első csapatba, hiszen egy napon érkeztünk Kispestre, nyolcéves korunk óta ismerjük egymást. Persze mi is tudtuk, nem biztos, hogy ez így megvalósul, de örülök, hogy ő is a keret tagja volt, remélem, neki is minél hamarabb eljön a bemutatkozás.
Simon Benedek (középen) és Kaczvinszki Dominik barátsága már közel tíz esztendeje, nyolcéves koruk óta tart.
KACZVINSZKI DOMINIK
„Nyolcéves korom óta ismerem, Diósgyőrben kezdtünk el focizni és szerencsére a Honvédhoz is együtt jöhettünk. Nagy lépcsőfok volt ez számunkra és a váltásnál nagy segítség volt a másik, hogy ott van melletted egy jó barát, aki a beilleszkedésben is tud segíteni. Kiskorunk óta ismerjük egymást, tudjuk, mire vagyunk képesek és nagy célokat tűztünk ki, amiket szeretnénk mindketten megvalósítani és folyamatosan segítjük egymást ezen az úton. Az akadémiai beköltözés óta szobatársak is vagyunk és persze néha van feszültség, de ez kell is, része a barátságnak, Simi pedig egy olyan barát, akire mindig számíthatok. Tisztában vagyok vele, hogy nem leszünk egész életünkben ennyire közel egymáshoz, azonban mindig is jó barátok leszünk, sőt mondhatom, hogy olyanok vagyunk a másiknak, mint egy családtag. Nagyon jó ember, sokat lehet vele nevetni és hasznos időt tölteni, segít a bajban, egy ilyen barátra mindenkinek szüksége van az életben.“
Akadémistaként az ETO ellen játszottál először piros-feketében, a második U15-ös meccseden pedig rögtön dupláztál is, amikor a Haladás vendégeskedett Kispesten.
Az egy nagyon jó szezon volt az U15-ös csapattal, de ismerjük el, ott még amolyan gyerekfocit játszottunk, jóval egyszerűbb gólt lőni. A felnőttek között sokkal kompaktabb a védekezés, jobban visszaállnak a csapatok, szervezettek, fizikailag is erősek, szóval nehezebb őket feltörni, nehezebb gólt szerezni. Ennek ellenére azért dolgozom, hogy itt is minél többször betaláljak.
Milyen típusú csatárnak tartod magad és hogy látod, csak a gólok száma minősít egy támadót?
Azt mondanom, hogy amolyan jolly joker vagyok. Képesnek tartom magam arra, hogy beálljak és küzdjek a védőkkel, de ha arra van szükség, akkor visszalépek, beindulok, az összjátékból is kiveszem a részem és szeretnék sokszor eredményes lenni. A gólszám az egyik legfontosabb, igaz, hozzátenném, hogy egy assziszt is szinte ugyanolyan értékes. Mindenesetre azt tűztem ki magam elé, hogy amennyi helyzetem van, lehetőleg mindet értékesítsem, szerezzek sok gólt, adjak gólpasszokat és a játékommal is segítsem a csapatot.
Mi kell ahhoz, hogy ezt a felnőttek között is véghez tudd vinni?
Az NB II már teljesen más fizikai felkészültséget igényel, de szerintem jó úton járok. Hogy mire van szükség? Leginkább a fejemre. Tiszta fejjel kell kimenni a pályára és muszáj higgadtnak maradni. Nem véletlenül vagyok itt, viszont élnem is kell a lehetőséggel. A meccsek előtt rendre a pozitív dolgokra fókuszálok, azokra az emberekre gondolok, akik fontosak nekem, segítették a pályafutásomat, ezzel is motiválom magam. A technikai, a taktikai és a fizikai felkészültség mellett a mentális is fejleszthető és az évek is hozzák magukkal, magamon is azt érzem, egyre érettebb, egyre profibb vagyok.
„Nem véletlenül vagyok itt“ – említetted az imént. Miként lehet megőrizni úgy az egészséges önbizalmat és hitet, hogy az ne csapjon át esetleg nagyképűségbe?
Alapból is az a típus vagyok, akinél nem fér bele a pökhendiség, a nagyképűség, úgy kell beleállni a melóba, hogy azt maximális odaadással végezzem el. Az egészséges önbizalom nagyon fontos, a karakterem része, de ez egy pillanatra sem jelenthet nagyképűséget, az a dolgom, hogy bizonyítsak!
2020 óta tartozol a Honvéd kötelékébe, de mikor és hogyan indult a labdarúgó-pályafutásod?
Gyakorlatilag amióta járni tudok, rúgom is a labdát, főként apukám révén. Ő is focizott, Bőcsön, Diósgyőrben szerepelt, sokat köszönhetek neki. Rengeteget beszélgetünk a futballról, mindig őszintén értékeli a játékomat, ha ő nem lenne, akkor nem tartanék itt. Otthon, Bőcson kezdtem el én is játszani, majd Diósgyőrbe kerültem, sokat köszönhetek a DVTK-nak, majd hét évet töltöttem ott, az is fontos időszaka volt a karrieremnek. Földvári Tibi személyében nagyon jó edzőm volt, hálás vagyok neki a közös munkáért.
A szintén futballista édesapád esetleg a példaképed is?
Sok mindenben példaként tekintek rá, tudom, hogy nagy munkabírású játékos volt, de ő védőként szerepelt, én pedig csatár vagyok, így a posztomról emelnék ki példaképet. Jamie Vardy, Luis Suárez, ők azok, akinek a játékstílusa, a mentalitása is példa a számomra. Szoktam őket is nézni, illetve ha látok egy meccset, akkor gondolkozom azon is, hogy én mit tettem volna abban a szituációban, hogyan lehet gólt lőni az adott helyzetből.
SIMON BENEDEK MÉRKŐZÉSEI A HONVÉDBAN
| Csapat | Mérkőzés | Gól |
| U15 | 22 | 18 |
| U16 | 20 | 8 |
| U17 | 26 | 11 |
| U19 | 11 | 1 |
| NB III | 5 | 3 |
| NB II | 1 | 0 |
Említettük már az U15-ös kezdeteket, folytassuk az U16-os korosztállyal, ahol a első meccseden mesterhármast szereztél, s még ha „gyerekfociról“ is van szó, mennyire fontosak ezek a korosztályos sikerek?
Nagyon sokat számítanak! Szerencsésnek mondhatom magam, mert jó edzőim voltam, rendre olyan csapatban szerepeltem, amely egyben volt, erős közösséget alkotott és mindig segítettük egymást. Földvári Tibort már említettem az edzők közül, de Belvon Attilát és Pinezits Mátét is kiemelném.
Pinezits Mátét, aki nemcsak a felnőtteknél, hanem már az U19-es csapatnál is volt mestered.
Sőt, még annál is korábbról ismerjük egymást! Emlékszem, amikor idekerültem Kispestre, hátul, az ötös pályán volt edzésünk, amely után Máté bá' félrehívott és elmondta, van egyfajta mentorprogram az akadémián, ennek keretében az edzők külön is foglalkoznak egy-egy játékossal és mi pont összekerültünk. Sokat segített, elég hamar, már a 16. születésnapom előtt bemutatkozhattam nála az U19-ben.
Milyen edző Pinezits Máté?
Számomra nemcsak edzőként különleges, hanem emberként is, merőben más típusú szakember, mint bárki, akivel eddig együtt dolgoztam. Nagyon jól tud motiválni minket, remekül érzi, mikor lehet kicsit poénkodni, bedobni egy-egy zrikát, miközben szakmailag és taktikailag is kiemelkedő tudású edző.
PINEZITS MÁTE
„Simon Benedek esetében a legfontosabb, hogy jó értékrenddel bír, ami a pályán is látszik rajta. Nagyon akaratos játékos, aki nem ismer elveszett labdát, ennek köszönhetően folyamatosan történik körülötte valami, ami nagyon fontos egy támadó esetében. Ennek lehettünk a szemtanúi a Kozármisleny ellen, amikor tíz percet kapott, de tudott egyet villanni és abból akár gólt is szerezhettünk volna. Alázatos, akaratos, emellett váratlan megoldásokra is képes, sokra hivatott játékos.“
Nemcsak az U19-ben és az első csapatban debütáltál fiatalon, hanem „útközben“ a második keretben is.
Valóban, Simon Miklós egy héttel a 16. születésnapom után már be is dobott a mély vízbe. Négy háromra nyertünk a Dabas ellen, nagyon jó érzés volt góllal bemutatkozni. (A 4–3-ra megnyert meccsen Simon Benedek mellett Átrok Zalán, Kerezsi Zalán és Krajcsovics Ábel volt eredményes, sőt a keret tagja volt Benczenleitner Barna, Dúzs Gellért, illetve Nyitrai Bence is – a szerk.)
Ne feledkezzünk meg róla, hogy tavasszal is volt egy emlékezetes „első“ az életedben, hiszen hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepelhettél az U17-es válogatottal, ahol te szerezted az első gólunkat.
Felejthetetlen élmény volt, ami az egész karrieremet végigkíséri majd. Az pedig hatalmas pluszt ad hozzá, hogy a legjobb barátommal, Kaczvinszki Dominikkal csináltam végig ezt az időszakot. Már az U15-től fogva készültünk a hazai Eb-re, egyre jobban összeállt minden, ezért is volt csalódás, hogy nem jutottunk tovább a csoportból. Ezzel együtt felejthetetlen az egész, nehéz elmesélni, át kell élni. A gólt követő ünneplés örökre velem marad és annak is örülök, hogy rajtam kívül még két Honvéd-játékos volt a keretben, Kaczvinszki Dominik és Molnár Mátyás.
Az emlékek felidézése mellett tekintsünk egy kicsit előre, milyen célokat tűztél ki magad elé a következő időszakra?
Ahol csak lehetőséget kapok, szeretném góllal, gólpasszokkal segíteni a csapatot. Remélem, hogy minél többet tudok készülni az első kerettel és ahogy telik az idő, szeretném beverekedni magam a csapatba. Ez nagyon nehéz feladat, de nem számít, olyan célokat kell kitűzni, amelyek kemény kihívást jelentenek és mégsem elérhetetlenek. Ha az NB III-ban kapok lehetőséget, akkor ott szeretnék eredményes lenni, a stáb majd beosztja, hogy mikor és milyen terhelésre van szükségem, ha sokat játszom az NB III-ban, akkor a gólkirályi címet is szívesen megcéloznám. A legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődjek, aztán szeretnék a Honvéddal az NB I-ben szerepelni és ha úgy alakul a karrierem, akkor külföldön is szívesen kipróbálnám magam.





