Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fölényes győzelem emberelőnyben

Fölényes győzelem emberelőnyben

Klub

Megjelenés: 2022. 05. 03. 15:51Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Nyolc gólt lőttek az öregfiúk a Pénzügyőr ellen

Emberelőnyben kezdte a mérkőzést öregfiúkcsapatunk, a vendégek ugyanis 10 emberrel vették fel a küzdelmet. Ez nagyjából el is döntötte a mérkőzés kimenetelét, bár a kispestiek a teljes létszámú ellenfelet is minden bizonnyal legyőzték volna. Az emberhátrány behatárolta a vendégek taktikáját, a mezőnyjátékosok megszállták kapujuk előterét, és ritka ellentámadásokra rendezkedtek be. A pénzügyőrök 13 percig bírták a nyomást, akkor az ötösön belül buktatták Máj Zoltánt, a megítélt 11-est Bábik magabiztosan értékesítette, 1–0. Két perccel később Móra pontos beadását Kamber 5 méterről fejelte a hálóba, 2–0. Tíz perc gólszünet következett, majd a 25. percben Patkó szögletét Budovinszky bólintotta a kapuba, 3–0.

A szünetben négy helyen változott a Honvéd összeállítása Máj, Sinkó, Móra és Lannert helyett Plókai, Radnai, Bárányos és Zana folytatta a játékot. A második félidő eleje Trembulyák perceit hozta, tavalyi gólkirályunk 4 perc alatt kétszer vette be a rivális kapuját, 5–0. Az 56. percben Tóth Csaba Kamber beadást lőtte a jobb sarokba, 6–0. Két perc múlva egy látványos találattal Zana is feliratkozott a góllövők közé, 15 méteres lövése a bal kapufa tövét érintve kötött ki a hálóba, 7–0. A 62. percben a vendégek Nemes révén megszerezték a becsületgóljukat, 7–1. A 80. percben Kamber állította be a végeredményt, amikor Radnai labdáját 8 méterről lőtte a hálóba, 8–1. 

A Honvéd BKE győzelmével továbbra is vezeti a tabellát. A riválisok közül a Ferencváros otthon szenvedett vereséget az MTK-tól. A zöld-fehérek előtt hét pont, a kék-fehérek előtt egy pont az előnyünk, de az MTK egy meccsel kevesebbet játszott. 

Legközelebb május 9-én, hétfőn 19:30-kor a Szigetszentmiklóst fogadjuk a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.


ÖREGFIÚK, I. OSZTÁLY, 18. FORDULÓ

Honvéd BKE–Pénzügyőr SE 8–1 (3–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Király Szilveszter (Szekere M., Gál M.)

G: Trembulyák, Kamber 2-2, Zana, Bábik, Budovinszky, Tóth Cs. 1-1, illetve Nemes.

Honvéd BKE: Edelényi – Máj (Plókai, 41.), Budovinszky, Kamber, Móra (Radnai, 41.) – Bábik, Sinkó (Bárányos, 41.), Lannert (Zana, 41.), Tóth Cs. – Trembulyák (Pisont, 61.), Patkó (Csabankó, 56.).



2022. 05. 03. 15:51Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub