Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harmincéves jubileum

Harmincéves jubileum

Klub

Megjelenés: 2023. 10. 04. 17:05Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

A Bozsik Arénában köszöntjük az 1992/1993-as idény bajnokcsapatát

Különleges vendégei lesznek a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésnek, amelynek szünetében köszönjük a (bő) 30 éve, az 1992/1993-as szezonban bajnoki címet szerző csapat tagjait, a. vasárnapi találkozásig pedig felidézzük nektek a három évtizeddel korábbi idényt.

Az 1992/1993-as bajnokság keservesen indult, de annál boldogabban zárult. A szezon előtt remek játékosok érkeztek, többek között Illés Béla, Fischer Pál, Hamar István, Orosz Ferenc és Duró József, az együttes vezetőedzője pedig Verebes József lett. Ennek ellenére a szezon nem indult jól. A nyitómeccsen, Békéscsabán 2–2-es döntetlent játszott a csapat, egy héttel később Kispesten a BVSC-t ugyan kétvállra a fektették a piros-feketék, utána azonban a három fővárosi rangadón (FTC, MTK, Újpest) egy pontot szerzett az együttes. Két győzelmet követően Vácon újabb vereség következett, ami után a vezetőség menesztette Verebes Józsefet és Martti Kuusela személyében finn szakembert szerződtetett a KHFC kispadjára.

Kuusela érkezéséig, egy mérkőzés erejéig Szurgent Lajos vette át a csapat irányítást, aki a Siófok legyőzésével mutatkozott be. A finn szakember első meccse a Videoton ellen gól nélküli döntetlent hozott, utána azonban a Kispest sorra nyerte a mérkőzéseit. Az őszi idényt a 3. helyen zárta az együttes, mindössze 2 ponttal lemaradva a tabellát vezető Vác mögött. A tavaszi idényben ugyan becsúszott néhány vereség, de a hajrában imponáló magabiztossággal érte el a győzelmeit a gárda, a Csepelnek, Nyíregyházának és az utolsó fordulóban a Diósgyőrnek egyaránt 5 gólt lőttek a piros-feketék.

A kispestiek megérdemelten hódították el a bajnoki címet, ami a klub történetének 13. diadala volt.


Bő 30 évvel később, október 8-án ezt a fantasztikus egy évet idézzük fel a Bozsik Arénában. A Mosonmagyaróvár elleni bajnoki mérkőzés előtt 13:00 órától vár titeket a Lipták Grundon a Legendák sátra, ahol egy órán keresztül lesz lehetőségetek arra, hogy találkozzatok, közös fotót készítsetek, illetve aláírásokat gyűjtsetek a régi nagyoktól, aztán pedig a meccs szünetében köszöntjük a bajnokcsapat tagjait!

Várunk titeket, ünnepeljük együtt az 1992/1993-as bajnokcsapatot a Bozsik Arénában!

(Jelen állás szerint a mérkőzésen köszönhetjük Asztalos Zoltán sajtófőnököt, Árki Gábort, Béres Tamás technikai vezetőt, Faragó Istvánt, Flórián Tibort, Hamar Istvánt, Illés Bélát, Kovács Ervint, Kiss László pályaedzőt, Kozma Mihály klubigazgatót, Márton Gábort, Orosz Ferencet, Pisont Istvánt, Plókai Attilát, Szabados Józsefet, Szurgent Lajos pályaedzőt és Vincze Istvánt.)


2023. 10. 04. 17:05Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub