Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hatos! Kilences!

Hatos! Kilences!

Klub

Megjelenés: 2023. 03. 10. 14:13Olvasási idő: 4 perc
E-mailFacebook

Az egy meccsen és az egész szezonban pályára lépő U21-es játékosok számát tekintve is listavezető a Honvéd

Hat 2002-ben, vagy annál később született fiatal lépett pályára a PAFC elleni bajnokin (ahol ráadásul csapatunk 3–1-re nyert a felcsútiak ellen), ami rekordot jelent a most futó szezonban, nemcsak a Honvédot, az OTP Bank Liga teljes mezőnyét illetően.

Klubunk ráadásul nem kizárólag a hat fiatal szerepeltetésével magaslik ki az NB I-ből, hanem a fiatalperceket tekintve is: az utanpotlassport.hu oldal statisztikája szerint a 22. fordulóval bezárólag a Budapest Honvédban – a mérkőzések végi hosszabbítást is számolva – 4105 percet játszottak a 21 éves, vagy annál fiatalabb magyar tehetségek (az összevetésben második helyen álló ZTE színeiben 1993 percet), akik közül öten a mostani szezonban debütáltak az NB I-ben, Eördögh András pedig a Magyar Kupában mutatkozott be az első csapat tagjaként.

„Mindannyiunk számára hatalmas lépés az, amikor egy játékos az akadémiáról eljutva bemutatkozik az első csapatban, ezen az úton pedig sokan ott vannak a tehetségek mellett – kezdte sportigazgatónk, Chris Docherty. – Elsősorban a játékos, a tehetségével, a hozzáállásával, a befektetett munkával, de nem szabad elfeledkezni a szülőkről, a menedzserekről és természetesen az akadémia munkatársairól, akiknek nem említik meg a nevét, mi viszont tudjuk, rengeteget dolgoznak a játékosokkal. És ott van az első csapat vezetőedzője, aki vállalja ezt a feladatot, hogy átadja a tudást és folyamatosan fejlessze a fiatalokat a felnőttek közé vezető úton. Nagyon büszke vagyok az összes fiatal játékosunkra, mert láttam, hogy nap mint nap milyen áldozatot hoztak azért, hogy kiérdemeljék a lehetőséget. Nemcsak a Honvéd, a magyar labdarúgás szempontjából is fontos, hogy olyan labdarúgókat neveljünk, akik tudják, manapság mire van szükség a futball legmagasabb szintjén. Skóciában, a szövetségnél dolgozva testközelből láthattam, minként alakul át egy kis ország elavult rendszere egy olyan modern képzéssé, ami lehetővé teszi, hogy a fiatal játékosok az angol vagy az olasz élvonalban, illetve a Bajnokok Ligájában is alkalmasak legyenek a rájuk váró feladatokra. A Honvédnál is az a célunk, hogy támogassuk a fiatalokat, támogassuk a magyar futballt és olyan képzést biztosítsunk a számukra, ami lehetővé teszi, a bennük rejlő potenciál kiaknázásában, amelynek köszönhetően a legtöbbet hozhatják ki magukból.“

FIATALJAINK AZ OTP BANK LIGA 2022/2023-AS SZEZONJÁBAN

Név
Életkor
Mérkőzés
Perc
Bocskay Bertalan
21
15
1165
Kocsis Dominik
20
22
1022
Szabó Alex
20
11
839
Kerezsi Zalán
19
9
287
Dúzs Gellért
21
2
180
Benczenleitner Barna
19
2
154
Keresztes Noel
18
3
81
Átrok Zalán
17
4
54
Krajcsovics Ábel
18
1
12


Az OTP Bank Liga eddig 22 fordulója során minden mérkőzésen pályára lépett legalább két fiatal játékosunk és eddig kilenc U21-es labdarúgó szerepelt Honvéd-mezben! A fent említett „hatos“ csúcs mellett nyolc olyan bajnokink volt, amelyen négy tehetségünk kapott lehetőséget, hatszor három és hétszer pedig kettő akadémistánk lépett pályára. Klubunk statisztikája szerint (amely a 90 percet veszi alapul) 3794 percet töltöttek pályán a fiatalok, ami azt jelenti, hogy meccsenként átlagban 172 percet játszottak a Magyar Futball Akadémia neveltjei.

Az ellenfelek közül a PAFC két mérkőzésen szerepeltetett négy fiatal játékost, míg a Debrecen, a ZTE és a Paks esetében három a csúcs, de a kilenc U21-es labdarúgó is kiemelkedő szám, a PAFC és a Paks hét-hét, a Debrecen öt ifjú tehetségnek adott lehetőséget. 

„A mostani szezonban a fiatal játékosok mindegyike bizonyította, hogy jó munka zajlott az akadémián az elmúlt öt évben és fontos változtatásokat hajtottunk végre azért, hogy a következő időszak még sikeresebb lehessen – folytatta Chris Docherty. – Egy későbbi alkalommal erről is beszélhetünk, de most az a fontos, hogy köszönetet mondjunk azoknak, akik az elmúlt években az akadémián dolgoztak azért, hogy a játékosok minél többre vigyék“

A klubtörténelemben a rekordot a 2014. május 31-én játszott DVSC–Honvéd (0–2) bajnoki jelenti, ahol a 14 pályára lépő kispesti játékosból 10 (!) volt saját nevelésű!

A kilenc fiatal játékosunk közül a szezon során eddig Bocskay Bertalan játszotta a legtöbbet, korosztályos válogatott középpályásunk 15 meccsen 1165 percet töltött eddig a pályán. A 2020/2021-es szezonban debütált Kispesten, akkor 14 mérkőzést játszott, majd egyéves szerbiai kölcsönjáték (az első ligás Topolya színeiben) nyáron tért vissza a Honvédhoz.

„A Honvédnál szerencsére rengeteg fiatal játékos jut lehetőséghez és be kell bizonyítanunk, hogy helyünk van a csapatban. Segít minket a fiatalszabály, ami nemcsak a Honvédban, az egész magyar futballban jó lehetőség az utánpótláskorú játékosoknak, de azt gondolom, hogy ha nem vagy érett a feladatra, akkor nem raknak be a csapatra, azért játszunk, mert a szakvezetés úgy gondolja, hogy alkalmasak vagyunk arra, amit elvárnak tőlünk – hangsúlyozta Bocskay Bertalan. – Amikor akadémisták voltunk, akkor azt a példát láttuk magunk előtt, hogy bekerültek a fiatalok a csapatba, és nekünk is ez volt a célunk, így nőttünk fel, ezért dolgoztunk, hogy mi is eljussunk az NB I-es együttesig. Minden területen lehet segíteni a másikat, szerintem az a legfontosabb a fiatal játékosok számára, hogy próbáljanak kibontakozni, találják meg az összhangot a csapattársakkal és mutassák meg, hogy valójában mire képesek. Sokat kell dolgozni, oda kell figyelni az idősebbekre, minden nap el lehet csípni egy-egy olyan mondatot, amiből tanulhatsz, így lehet fejlődni. Hosszú az út, azonban ha érett vagy a feladatra, akkor gyorsabban tudod felvenni a ritmust, ami ahhoz kell, hogy áthidald az NB I és az NB III, illetve az U19 közti különbséget, de hiszek abban, hogy aki érett a feladatra, az lehetőséghez jut.“

A Budapest Honvéd és a Magyar Futball Akadémia tehát perceket, a játékosok számát és az adott meccsen legtöbb fiatalt alapul véve is kiemelkedik az OTP Bank Liga mezőnyéből, s hiszünk benne, hogy ez jelenti a klub (és a magyar futball) jövőjét is, miközben szeretnénk, hogy újra szerves része legyen a klubidentitásnak a minél több saját nevelés szerepeltetése. Minél több lehetőséget szeretnénk biztosítani a tehetségeinknek és egyúttal arra is odafigyelni, hogy fokozatosan, kellő türelemmel építsük fel őket a felnőttfutball számára, mert így szerezhetnek majd sok örömöt a Kispest-tábor és a magyar labdarúgás számára.

FIATALJAINK A PÁLYÁN EGY ADOTT MECCSEN

6 U21-es játékos: 1 alkalommal
4: 8
3: 6
2: 7
(A mostani szezonban nem volt olyan bajnoki, amelyen nem játszott volna legalább két MFA-nevelés) 

2023. 03. 10. 14:13Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia