A Honvéd Shop Puskás Ferenc nevével fémjelzett kollekciójának első darabjaként egy olyan Kispest-mezt hoztunk el nektek, amelyhez hasonlóban tette meg a világ legismertebb magyarja az első lépéseit a felnőtt futballban, az 1940-es évek közepén.
A kispesti klub ezekben az években érkezett meg a magyar élcsapatok közé, 1944-ben Szent László Kupát nyert, majd még mindig Kispesti AC néven ezüst- és bronzérmet szerzett a magyar bajnokságban. Ezeknek az éveknek és a fiatal Puskásnak állít emléket ez az egyedülálló, limitált darabszámban kapható mez replika.
A „Puskás x Kispest“ mezpóló tradicionális, piros-fekete csíkos és a korabeli, kevesek által ismert, kör alakú Kispesti AC címerrel van díszítve. A mezpólót még különlegesebbé teszi minőségi csomagolása és a sorszámozott, névre szóló eredetiségigazolás!
A kollekció másik darabja a „Puskás x Bp. Honvéd“ pulóver, szintén névre szóló eredetiségigazolással, különleges prémium csomagolásban.
Budapesti Honvéd vagy Honvéd Budapest, ahogy külföldön hívták a magyar futball valaha volt legerősebb klubcsapatát, amely az 1950-es években tett szert világhírnévre. A legendás csapat felszerelését évtizedek után is fel tudja idézni minden szurkoló, úgy a piros-fehér-piros csíkozású fehér mezeket, mint a kor szokásának megfelelő fekete melegítőfelsőt.
Ennek egy a Honvéd Shop által újraértelmezett, modern változatát látod, amelyhez hasonlót Puskás és Bozsik is viselt és amely a magyar futball legsikeresebb időszakának állít emléket és büszkén hirdeti a Honvéd dicsőségét.
A termékekhez kattintsatok a termékek piros felirataira:
Puskás x Kispest mezpóló
• Szín: piros-fekete
• Anyag: 100% pamut
• Az 1940-es évek KAC címere
• Hátoldalán PUSKÁS 10, retró hatású felirat
• Egyedi gyártás, 100%-ban magyar kezek által elkészített munka
• Díszdobozban, selyempapírba csomagolva
• Névre szóló, sorszámozott eredetiség igazolás
• LIMITÁLT KIADÁS!
Puskás x Bp. Honvéd pulóver
• Szín: fekete
• Anyag: 100% magas minőségű, gyűrűfonású pamut
• Elől a korabeli Bp. Honvéd felirat
• Díszdobozban, selyempapírba csomagolva
• Névre szóló eredetiség igazolással
• LIMITÁLT KIADÁS!





